Az áldozatoknak nem csak leírása,
gyakorlati haszna és lelki értelme van, hanem technikai tudnivalók is tartoznak
hozzá. Ezeket az Úr szintén Mózesnek mondja el, de az eddigiekkel ellentétben
nem Izrael fiainak kell ezt továbbadnia, hanem azt olvassuk: „Parancsold meg
Áronnak és fiainak” (3Móz 6,2a)! Ezek olyan ismeretek, amelyeket a
papoknak kell tudniuk, mert ez az „égőáldozat törvénye”, az „ételáldozat
törvénye” „felavatási áldozat törvénye”, és a „vétekáldozat törvénye”.
Mi az, amit még megtudunk az
áldozatokról, ami eddig még nem hangzott el ebben a könyvben: az égőáldozatnak
egész éjszaka az oltáron kell lennie – nem kell elkapkodni, a szolgálat nem ér
véget azzal, hogy az azt felajánló átadta és az oltárra tették, hanem miután ő
már hazament, a szolgálatban álló pap egész éjjel égeti az áldozatot. Majd
gyolcsruhába öltözik, letisztítja az oltárt – úgy tűnik az oltár még szentebb,
mint az áldozat. Visszaöltözik hétköznapi ruhába, kiviszi a táboron kívülre a
szemetet, de az oltáron nem aludhat ki az Úr tüze, azt folyamatosan kell
táplálni fával, majd jöhet az újabb áldozatbemutatás. Ez egy véget nem érő
szolgálat! Az ételáldozattal és a vétekáldozattal kapcsolatban kiderül, hogy
mennyi belőle a papé, és ki ehet belőle.
Az áldozat az élet
szerves részévé válik így. Mindenkinek megvan benne a maga feladata, helye,
része. A mi áldozatunk is a közösségünk életének részévé vált? Vagy csak
egyéni, sokszor titkos, de mindenképpen titokzatos útjaink vannak az Úrral,
amibe nem feltétlenül vonunk be másokat. Pedig ez mindannyiunk közös érdeke
lenne az Úr előtt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése