2013. december 16., hétfő

A karácsony keresztyén szimbolikája



HOGY A KARÁCSONY VALÓBAN KARÁCSONY LEGYEN

I. A karácsony ünnepének kialakulása és lényege
Az első adatok, amelyek arról szólnak, hogy a keresztyének megünnepelték Krisztus születését, a II. századból valók. Ennek hátterében egy alapvető felfogásbeli különbség van, amely a pogány és a keresztyén embereket megkülönböztette az élet kezdetének és végének értékelésében. A születés pogány felfogás szerint örömünnep, a halál pedig szomorú gyásznap. Ezzel szemben Krisztus követői a vértanuk halálát az örökéletre való születésnek tekintették. S így a halál átértékelődött – míg a születés csak a testi érkezés erre a világra, ezért háttérbe szorult. A megtérés, az újjászületés elhomályosította a testi születésnapot. Az egyház ezért nem ünnepelt, és ma is csak néhány kitüntetett esetben (Jézus Krisztus, Szűz Mária, Keresztelő János) ünnepel születésnapot. 
Az ariánus vita küzdelmei között bukkant fel és vált népszerűvé a december 25-én ünnepelt karácsony. Az ariánusok nem emlékeztek meg a téli napforduló idején Krisztus születéséről, hiszen a Niceai Zsinat előtt az egyházban csak elvétve egy-egy vidék keresztyénei tették ezt meg.[1] A 325-ben kiszakadt szentháromság-tagadók megmaradtak az istentiszteleti gyakorlat általuk megörökölt formájánál.[2] A 336-ban Rómában keletkezett Filokalus-naptár már tud a karácsony meglétéről. Az ünnep dátumának meghatározásánál a napmonoteizmussá szellemiesedett Mitrász-kultusz december 25-én megült Sol Invictus (Győzhetetlen Nap) ünnepének ellensúlyozását tarthatták szem előtt.[3] A tartalma viszont az ariánusok ellen irányult, hiszen az ünnep középpontjában Isten örök Fiának személye állt. Az ünnep keleti fogadtatását jelzi ebben a korban, hogy Khrüszosztomosz 386 karácsonya előtt kéri a gyülekezetet, hogy vegyenek részt a december 25-i ünnepi istentiszteleten. Az összegyűlt hatalmas tömegnek elmondott karácsonyi beszédből kiderül, hogy tízedik alkalommal próbálták megünnepelni Antiochiában ezt az ünnepet.[4] A keresztyén ókor számára a karácsony nem a kisded Jézusról szólt, hanem az Istennek a földre való megérkezéséről. Párhuzamosan fejlődött a Mindenhatónak az emberek között való megjelenéséről (Epifánia) szóló ünnep, mely eredetileg magába foglalta a születés ünnepét is.[5] Az ariánus vita azonban kedvezett annak, „hogy teológiailag visszataszítónak találják (a megfogalmazott dogmatikai határozatok következtében) a születés ünnepének a keresztelés ünnepével való összekapcsolását ezen címszó alatt: ˝megjelenés˝”.[6] Ezért kapott önálló ünnepet a karácsony. A tantétel ilyen pozitív jellegű, megtermékenyítő hatása a liturgiára természetesen visszahatott a dogmafejlődésre, hiszen ez az ünnep önmagában hirdette a Szentháromság dogmáját: „Hiszünk… Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, Aki… Isten az Istenből, világosság a világosságból,[7] igaz Isten az igaz Istenből… Értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállt a mennyből és megtestesült a Szentlélektől és szűz Máriából, és emberré lett…”

II. A karácsony eredeti szimbolikája
1.              Epifánia: Isten megjelenése
Január 6-án ünnepelték főleg a keleti egyházakban az Epifánia ünnepét. Jézus Isten voltának megjelenítéséről emlékeztek meg: a keleti bölcsek imádásáról, Jézus megkeresztelkedéséről, Jézus első csodájáról Kánában – ezek voltak az igei olvasmányok is, és ehhez alakították ki a szokásokat.
2.              A születéstörténet szimbolikája
A IV. században a Sol Invictus ünnepének ellensúlyozására december 25-ére került Jézus születésének ünnepe. Itt kezdettől fogva a testet öltés állt a középpontban. Ennek megfelelően a betlehemi születéstörténeteket olvasták fel, és a szokásokat is ehhez alakították ki.
3.              Fényszimbolika
A téli napforduló erősítette fel a karácsonyi történetben egyébként is jelenlévő fényszimbolikát. Ézsaiás próféta könyvének 9. fejezetében lévő messiási jövendölésének beteljesülését élték át a karácsonyt ünneplő keresztyének: „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog.”.
4.              Tavasz-szimbolika
A megígért Messiás eljövetele mindig tavaszi képekkel teljes. Legszebben ezt az Énekek éneke fejezi ki: „Nézd, vége van a télnek, elmúlt az esőzés, elment. Megjelentek a virágok a földön, itt az éneklés ideje, gerlebúgás hangzik földünkön. Érleli első gyümölcsét a fügefa, és a virágzó szőlők illatoznak. Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már!” (Én 2,11-13). Az ókori keresztyén világ karácsonyi himnuszai azt a természeti képet használták fel az ünnep tartalmának kifejezésére, amikor „a zordon télből felfénylik a meleg tavasz, a föld is zöld növényt sarjaszt… a mi számunkra is Krisztus, a mennyei tavasz, a szűzi méhből felvirult és széjjelszórta az ördögök hideg és szeles felhőit.” (alexandriai Kürillosz). 

III. A mai karácsonyi kellékek története és szimbolikája
A karácsony szavunk a szláv korcun szóból (jelentése: átlépő, forduló) származik, ellentétben a germán népek Weihnacht-jától, amelyik szent éjt jelent. Nálunk is a téli napfordulóra utal, vagyis a régi időszámításra, az újév kezdetére. Ezért lett nagykarácsonyból már a 13. század óta december 25. A kiskarácsony pedig újév napja.
1.     Karácsonyfa
A középkorban nincs nyoma a karácsonyfa állításnak. Először „Németország protestáns vidékein bukkan fel a XVII. Században, és csak a napóleoni háborúk után terjed el Európa más országaiban” Írja Radó Polikárp.[8] Strasbourgban 1605-ben állítottak karácsonyfát. Drezdában 1807-ben, Berlinben 1816-ban, Bécsben 1821-ben, Magyarországon báró Podmaniczky Frigyes írja le emlékirataiban, hogy gyermekkorában, 1825 táján, egyik osztrák származású nőrokona állított karácsonyfát először, és tőle terjedt el a családban – s az országban nyugatról kelet felé haladva.  
A karácsonyfa – bár csak alig kétszáz éve tartozik az ünnephez – ókori helyettesítője a magyal, babér vagy bármilyen örökzöld volt. A rómaiak egymásnak zöld ágakat ajándékoztak ilyenkor, a Szaturnália ünnepén. Újkori jelentése inkább az első emberpár, Ádám és Éva „almafája”, vagyis a tudás fája. Az emberek valaha úgy gondolták, csak úgy menekülhetnek meg a kísértetektől vagy a gonosz szellemektől, ha az élet örökzöldje alá húzódnak. A 17-18. században – az első fenyőfák állításának korában –, kézenfekvő örökzöld Európában, a téli időben a fenyő volt. A karácsonyi misztériumjátékokban a Tudás fáját jelenítette meg a fenyőfa. Karácsonyfaként viszont már magában hordozza az Életfa szimbólumot és Krisztus keresztfájának jelképét is.

2.     Gyümölcsök: alma, dió, gomba, tömjén, mirha
Már az 1605. évi leírásban szerepel, hogy a karácsonyfát almával díszítették. A karácsonyi misztériumjátékokban a fenyőfa a Tudás fáját jelképezte, ezért került rá alma. (Arbor mali) Innen kerülhetett át a karácsonyfára is. Így eredetileg az eredendő bűnre a tudás megszerzésére emlékeztette az ünneplőket a fára kötött alma.
A dió is bölcsesség-jelkép. Az emberi agyhoz hasonlatos mintázatú, a picike dió magjában ott rejtőzik a hatalmas fa lehetősége, de ennek a fának emberöltő – vagy még annál is hosszabb idő – kell, hogy bőven termőre forduljon. A dió a jövendő nemzedékbe vetett hitet is jelképezi. Az aranyalma és az aranydió a fénylő bölcsességet hozza el hozzánk.
A gomba a fenyőfán a légyölő galóca mása. A régi sámánok ebből főztek italt a transzba eséshez. Egyébként a fenyő és a gomba szimbiózisban él a természetben: a fa cukrokkal látja el a gombát, az viszonzásul segíti a fát ásványi anyagok és víz felvételében. Tehát a valóságban is szorosan együtt élnek.
A tömjén és a mirha a napkeleti bölcsek ajándékai között szerepelnek. A tömjén Jézus főpapságát jelképezi, míg a mirha halálára utal. Az egyház a tömjént ma is használja, de a bebalzsamozás kellékét a mirhát nem. Újabban divatba jött az illóolajok között párologtatóba teszik, vagy füstölögtetik. Mindkét növény desztillációja alkalmas a baktériumok elpusztítására, gyulladáscsökkentő, vérzéscsillapító, ráadásul kellemes az illata. Egyiptom és Babilónia templomaiban már használták euforizáló (boldogságérzést okozó), meditatív állapotot előidéző hatása miatt.

3.     Díszek: Papírdíszek, képek, üveggömbök, csúcsdíszek, csengettyűk fa- és csokoládédíszek, mézeskalácsdíszek
Az első karácsonyfákat, melyekről írásos emlékeink vannak Strasbourgból, papírdíszek, pontosabban papírrózsák borították.  
Majd arról értesülünk, hogy a viktoriánus korban papírdíszek mellé képek kerülnek díszítés gyanánt.
Üvegdíszek az 1880-as években jelentek meg a korábbi alma, dió, mézeskalács helyett, s kiszorították a képeket és a papírdíszeket. Előnyük abban volt, hogy a fényt tükrözik és megsokszorozzák.
A csúcsdísz csillag alakja jelzi, hogy ez hozta hírül a Napkeleti Bölcseknek a Megváltó születését.
Csengettyűk: A kis harangocska jelzi, hogy „megérkezett az angyal”. Hangja hozza meg a karácsony hangulatát sok családnál. A pogány kultúrákban démonűző hatást tulajdonítottak a hangjának.
Apró figurák fából, csokoládéból: Kicsiny játékszerek különböző anyagokból a XX. század fejlesztéseként a gyermekkor csodáját, az önfeledt örömet, játékosságot tanítják nekünk. Figyelmeztetnek az ajándékozás, az örömszerzés a másokra való odafigyelés fontosságára, úgy, hogy közben mi is örülhetünk
Mézeskalács díszek: Formáik – fenyő, angyal, csengettyű – tükrözik az összes többi jelképünket, de más anyagból. A pogány szokásokban ember, teremtő is. A mézeskalács a föld porából megformált, tűzpróbán átesett embert jelképezi. Mágikus bábot készít magának, termékenységet varázsol, szapora kezekkel bábot süt. Ez a mézeskalács.

4.     Szaloncukor
A szaloncukor ott volt már az 1605. évi leírás szerinti karácsonyfán is. Édességével a bűn csábítását és annak „gyönyörűségét” is szimbolizálja.

5.     Girlandok
Különböző színű girlandok fonják be az életfát, akár a kígyó. Ők emlékeztetnek bennünket az „eredendő bűnre”. A bibliai teremtés-történet életfáján is kísértőként jelent meg, ő adta az embereknek a „Tudást”, - talán az emlékezést? – és ő indította el az élet spirálján, miatta űzetett ki az Istenember Ádám és oldalbordája Éva a paradicsomból

6.     Gyertyák
Gyertyával történő díszítésről először 1757-ben történik említés. Gyertya a Logosz, a világ fényének szimbóluma, a keresztényeknél Krisztus jelképe, mert a gyertya is megsemmisül, miután fényt adott. A láng, a kanóc és a viasz a szentháromságot testesíti meg. Hasonló szerepe van a születésnapi tortán és a halottaknál egyaránt. Ennek elektronikus változata az égősor.
A karácsony és a megelőző adventi időszak ünnepi eszközei nagyrészt a fény közeledtével, az év megújulásával függnek össze. A fény (a tavasz) közeledtét elsősorban az északi népek várják ma is, a várakozás hónapjait náluk különösen nagy mennyiségű gyertya, mécses, vagy újabban apró égőkből álló füzér jellemzi. Ennek eredete valószínűleg a téli napforduló környékén Wotan isten tiszteletére gyújtott tüzekig nyúlik vissza, bár ma már szinte az egész világon elterjedt.
A tűz a gonoszság, bűn, sötétség elűzésének szimbóluma is. Ezért gyújtottak nálunk a régiek karácsonyi gyertyát vagy raktak tüzet, melynek 12 napig nem volt szabad kialudnia. Még az istállókba is bevilágítottak, hogy elűzzék a gonoszt.
A kerek év, a végtelenség és az örök élet szimbóluma a kör, mely a kelta, a germán, de az Európán kívüli kultúrkörökben is jóval a kereszténység előtt felbukkant festett, faragott, épített, vagy akár vesszőkből, indákból, tollakból készített mandalák formájában, s a 18. században mint adventi koszorú tért vissza, először 24, később 4 gyertyával. Az ünnepre való készülődést hangulatosabbá teszi, ha advent minden vasárnapján újabb gyertyát gyújtunk meg a koszorún.

7.     Csillagszórók
A fényszikrák a fellángoló és kihunyó életet éppen úgy jelképezik, mint az érzések múlandóságát.

8.     Betlehemesek: jászol, pásztorok, angyalkák, királyok, szent család
Az angyalok jelentős szerepet játszanak a reneszánsz ábrázolásokban. Az angyal valójában lélek: Isten az embert és az angyalt a maga képmására teremtette. Az angyal nemcsak hírvivő és mediator Isten és ember között, hanem önmagában tekintve tisztán zenei lény, hiszen szinte természete a muzsika. Létállapota a zene. A XV-XVI. században valóságos divattá vált az angyalok ábrázolása. Kis puttók, nőies alakok, transzcendentális erőt sugárzó lényszerű figurák mind megtalálhatók ezeken az ábrázolásokon. Ahogy az Írás mondja: " külsőleg Istennek tükörképei". Az angyalok a Bibliában az Úr küldötteiként keresik fel az embereket, vagy dicsőítve állják körül az Úr trónját. Az angyalok kilenc hierarchiája a késő antik teológiában az embertől az Istenhez való felemelkedés fokozatait szimbolizálja. A keresztény művészet az angyalokat kezdettől fogva ember (férfi) alakban jeleníti meg, antik római viseletben. Eleinte szárnyak nélkül, a 4. századtól jelennek meg a szárnyas angyalok, majd a késő reneszánsztól a szárny ismét eltűnik a vállukról. Az angyalok fejedelmei a hét arkangyal, a három legnépszerűbb: Mihály, Gábor, Rafael.
Mikhhaél az ítélkező, a gonosz legyőzője, a mennyei seregek vezére, a középkor harcias szentje. Gábriel a hírhozó. Attribútuma a liliom vagy a jogar. Ráfáel a gyógyító. Angyalkák: Kék, piros, fehér és lila ruhában, négy vasárnapon át egymást követve érkeznek meg a Földre Advent angyalai. Az ő hangjukra figyelmeztetnek az angyalkák. Akik megpillantották a várakozás hetének angyalait, meghallották az általuk hozott üzenetet, azok felkészültek a belső karácsonyra.
Az angyal a lélek jelképe. Isten az angyalt és az embert a saját képmására teremtette. A hét arkangyal legismertebbjei: Mihály, az ítélkező; Gábriel a hírhozó és Ráfáel, a gyógyító.
A pásztor a béke jelképe, nem volt személyiség, inkább dekoráció a betlehemi ábrázolásokon. Brueghel óta vált a paraszt vagy a pásztor önálló témává a festészetben. A reneszánsz képeken jelentős szerep jut a pásztoroknak is. Már a későközépkor művésze felfedezte figuráját. A paraszt vagy pásztor alakja Brueghelnél válik önálló témává. Addig valójában dekoráció, az emberi érzelmek kifejezője. Nem személyiség, hús-vér ember, pusztán jelkép, szimbólum.
A háromkirályok Európa, Ázsia és Afrika szimbólumai, a napkeleti bölcsek: Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Egyesek szerint mágusok voltak, akik megálmodták a Messiás, a szabadító születését. Keletről, a világosság születése helyéről érkeztek. A háromkirályok legrégebbi ábrázolása a Santa Priscilla katakomba Capella Greco-jában található, a II. században készítették. A téma feldolgozása általában a következő jelenetekre szorítkozik:
Megálmodják a gyermek születését
Vonulásuk Keletről Betlehem felé
Heródeshez érnek és keresik a zsidók királyát
Hódolat a gyermek Jézus előtt
Visszautazás és álom
A téma álommal kezdődik, álommal végződik. A 9. századtól Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak nevezték, s a három életkor, ill. a három, akkor ismert földrész - Európa, Ázsia, Afrika- szimbólumává lettek. Az athosz-hegyi festő leírása szerint az egyik aggastyán, a másik férfi bajusszal, a harmadik ifjú. (Boldizsárt sokszor mórnak vagy szerecsennek ábrázolták.) A napkeleti bölcseket, akiket a messiás csillaga vezetett a gyermek Jézushoz, Máté evangéliuma említi. Ajándékaiknak jelképes értelme van: az aranyat mint földi királynak, a tömjént mint istennek és a halott bebalzsamozására szolgáló mirhát mint a keresztfán szenvedő embernek adták át Jézusnak. Ezekből az ajándékokból és a csillag követéséből hamar kialakult az a vélemény, hogy a látogatók mágusok voltak. Máté evangélista sem nevezi őket királyoknak. A róluk való határozott vélemény az irodalomban csak 1200 körül rögződik. A Bölcsek keletről érkeznek, ahonnan a világosság jön. Az ész, a tudás hódol Isten Fia előtt. Nyilvánvaló a szimbolikus magyarázat értelmezése.
A születés körülményeit Lukács evangéliuma beszéli el. A legáltalánosabb ábrázolásmód szerint a helyszín egy istállóként használt omladozó barlang Betlehem városának falain kívül. A Kisded jászolban vagy a földön fekszik. Ökör és szamár hódol neki, felette Mária imádkozik térdepelve, s látjuk elébe jönni a köszöntésére érkező pásztorokat. József rendszerint félrehúzódva, mogorván ül magában. A jelenetet a betlehemi csillag világítja meg.
Mária, a Szűzanya a szépség ideálja minden korban. Férje, Szent József háttérfigura, hiszen nem tőle van a gyermek. Széna és mezőgazdasági szerszámok, gabonák a karácsonyi asztal alatt. A korai reneszánsz képeken Mária már nem a szülés fáradalmaitól gyengélkedő szenvedő nő, hanem idővel, a késő-reneszánsz műveken a szépség ideájává alakul. Míg az ókeresztény ábrázolásokon passzív szemlélője az eseményeknek, aztán gyermekágyas asszony, később anyai melegség árad belőle, mint van Honthorst képén is. Legtöbbször úgy ábrázolják, amilyennek Lukács láttatja: fehér liliomnak. Időnként boldogság és öröm sugárzik még ruhája szegélyéből is, néha melankolikus arccal néz kisdedére, mintha már a kereszt árnyékában látná állni fiát.
A reneszánsz képeken Szent József sem az a búsuló öreg ember, aki állát kezébe támasztva nézi szinte értetlenül a körülötte zajló eseményeket. A reneszánsz ábrázolásokon immár a zsánerfigura szerepét tölti be.
Az aprószenteknek, angyaloknak szánták eledelül, valamint varázserőt tulajdonítottak nekik. Mindegyik a következő év bősége, jó termése miatt került oda, akárcsak az étkek sorrendje az asztal fölé.
Az ökör és a szamár, akárcsak a barlang, jelképek. Forrásuk egy mózesi törvény, mely szerint tilos ökörrel és szamárral együtt szántani; a szamár tisztátalan állatként megfertőzné a tiszta ökröt. Az istállóban egymás mellé kötött két állat jelzi, hogy a keresztény vallás az ilyen jellegű tilalmakat eltörölte, valamint a Messiást nem csak a zsidók, hanem az egész emberiség szabadítójaként jelenik meg. A karácsonyi betlehemi jászol állításának szokása állítólag Assisi Szent Ferenc leleménye. Az Assisivel szomszédos Greccióban Ferenc felépítette karácsonykor a betlehemi istállót: eleven ökröt és szamarat állított bele, pásztorokat és zenészeket hozatott.

9.     Angyalhaj
A fát borító misztikus fátyol, áttetsző, mégis leplez. Az ezoterikus gondolkodás, a titkok szimbóluma. A jászol szalmájának – a kis Jézus derékaljának – analógiája. Sokan ezért angyalhaj helyett szalmát hintenek a fára.

10.  Virágok és illatok, színek és fények, zajok és zene
A karácsony színei a zöld, a piros és az arany. A zöld szín azt a reményt szimbolizálja, hogy a tavasz hamarosan visszatér hozzánk, míg a piros, a vér színe Krisztus sebeire és az Aprószentek lemészárlására emlékeztet karácsonykor, de ezzel párhuzamosan az isteni szeretet és megbocsátás szimbóluma is. Az arany a természetfeletti, isteni és a nap színe.

11.  Ünnepi takarítás, terítés, ételek
A karácsonyi vacsoránál mindennek megvolt a maga előírása és jelentése. A szépen hímzett karácsonyi abroszt kizárólag erre az alkalomra használták. Az ünnep fontos kelléke volt az asztalon a kenyér, néhol a kalács – mostanában pedig a bejgli. Jelentősége volt annak is, hogy az asztalra kerülő kenyér egész legyen, hogy a teljes esztendőre bőven jusson Az asztal alá szénát, szalmát tettek, hogy a gazda majd azt tegye az állatok alá, ezáltal biztosítva egészségüket a következő esztendőre. Az almának karácsonykor sokféle mágikus szerepet tulajdonítottak. A palócoknál például egy almát annyi felé vágtak, ahányan voltak a családban, s mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család, vagy ha valaki eltévedne, hazataláljon. Jósoltak is vele – ha valakinek férges alma jut, az megbetegszik –, másrészt beletéve a kútba, vödörbe, pohárba ebből ittak emberek, állatok, hogy egészségesek maradjanak. A karácsonyfára akasztott almák a Tudás fájának gyümölcsét is jelképezik, és így az eredendő bűnről sem hagynak minket elfeledkezni.
A karácsonyi dióevés széles e hazában elterjedt szokás volt. Az egészséges dió egészséget, a rossz betegséget jelentett. Szokás volt a diódobálás. Jelentősége, jelentése tájanként különbözött.

12.  Ünnepi szokások: misztérium játékok és betlehemezés, kiskarácsony és nagykarácsony népi öröksége
A jászol tisztelete keleten kezdődött, de a Krisztus-esemény megünneplése Rómából kiindulva terjedt el a világon. Liberius pápa bazilikát (Basilica Liberiana) építtetett a karácsonyi misztérium megünneplésére. Ebben a bazilikában, a jobboldali mellékhajóban szentjászol-kápolnát állíttatott és itt celebrálta szentestén a misét. A római szentjászol és a pápa karácsonyi szentmiséje lehetett kiindulási pontja a karácsonyi jászolállításnak. Ennek a kultusznak a továbbfejlődésének eredménye a misztériumjáték, népszínjáték, melynek kezdetei feltehetőleg a IX. századba nyúlnak vissza.
A betlehem készítése főleg a Kárpát-medencében gyakori. A pásztoroknak öltözött gyerekek kis, jelmezes csoportja adomány reményében járja a házakat, és adja elő versikéit a házigazdának – jutalom reményében.







[1] A születésnaphoz (istenek és császári leszármazottaik) kötődő pogány szokások miatt nem szívesen emlékeztek meg Jézus születésének napjáról, ha mégis szót ejtettek róla, akkor csak azért tették, hogy titokzatosabb értelmet adjanak egy másik már ünnepelt eseménynek (Krisztus a születésnapján keresztelkedett meg, esetleg halt meg, vagy támadt fel). Paul Bradshaw bemutatja Duchesne, Talley, Bainton és a vallástörténeti iskola egymástól eltérő álláspontját, melyekből az derül ki, hogy elszórt utalások alapján különböző vidékek más-más hagyománya körvonalazódik. Lásd: Paul F. Bradshaw: Liturgy and Time. In: Paul F. Bradshaw: The Search for the Origins of Christian Worship. Sources and Methods for the Study of Early Liturgy. SPCK London 1992. 185-204. p.
[2] Tanúsítja ezt az Auxentius által hátrahagyott „Levél a hitről, Wulfila életéről és haláláról” című írásban megmaradt ariánus liturgikus szöveg.
[3] Vagy épp ellenkezőleg, úgy amint Cullmann állítja a vasárnap analógiájára, hogy Constantinus császár szinkretista törekvései húzódtak meg a háttérben Jézus születésének a Sol Invictus ünnepére való datálásában, mert 321-ben a nap napját, a vasárnapot is azért tette állami heti nyugalomnappá, mert ez egybeesett a Napisten tiszteletének napjával. Oscar Cullmann: A karácsony ünnepének kialakulása és a karácsonyfa eredete. Fordította: Karasszon Dezsőné. In: A Budapesti Református Teológiai Akadémia Bibliai és Judaisztikai Kutatócsoportjának kiadványai. 1. füzet. Szerkeszti: Karasszon István. Bp. 1992. 20. p.
[4] Oscar Cullmann: i.m. 21-22. p.
[5] Mivel keleten erre a korra már kialakult január 6-án a theofánia ünnepe, ezért nehezebben terjedt el a karácsony. De idővel különvált a két ünnepnap tartalma: karácsony az ÚR születésének (Natale Domini); a theofánia, mint Krisztus istenségének megjelenítésére való emlékezés pedig a keresztelés, vagy más vidékeken a három királyok látogatásának, esetleg a kánai csodának az ünnepeként rögzült. Így megfért egymás mellett e két jeles nap. 
[6] Oscar Cullmann: i.m. 19. p. Hiszen az ariánusok a fiúvá fogadás aktusát éppen a keresztséghez kötötték, jól mutatja ezt Ravenna két V. században épült keresztelőkápolnája kupola mozaikjának eltérő szimbolikája. Az ariánus keresztelőkápolnában ugyanis, a mintául szolgáló ortodox kápolnával ellentétben, a megkeresztelkedő Krisztus ábrázolásánál a leszálló galamb hozza el az Isten Lelkét és tölti ki a megistenülő Fiúra. Borras, M. Lluisa – Serrano, Dolores (az ábrák kísérőszövegét írták): Korai középkor, in: A művészet története III. Fordította: Sarodi Tibor. Corvina 1988, 1995. 27. és 29. p.
[7] A Mal 3,20. alapján kialakult fény-szimbolika, mintegy a Sol Invictus ellenpontjaként, kezdettől része volt az ünnepnek.
[8] Idézve L. Weiser: Weihnachtsgeschenke und Weihnachtsbaum, Stuttgart-Gotha 1923. írását.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése