A papok felszentelését az Úr Mózesnek parancsolta meg,
aki maga nem is volt pap! Az Úrral való személyes kapcsolat megelőzi a
hivatalos, külsőségekben megnyilvánuló kapcsolatteremtést Istennel. Mi nem
érhetjük be ennyivel, nekünk Krisztus által személyes kapcsolatunk lehet az élő
Istennel!
Az egész nép közösségét kell egybegyűjteni! Nem elég, hogy
a papok ott vannak, nem elég egy-két tanú, nem elég a vének jelenléte –
mindenkinek ott kell lennie! A szent feladatokra való felkenetés az ember
részéről nem lehet sem önkéntes, sem önkényes – ez mindig az Úr választása.
Nem elég a tisztára mosás, még a szent öltözet
felöltése is kevés, sőt az olajjal való felkenetéssel sem ér véget a
szertartás, mert áldozatokat kell a papokért bemutatni, s még vérrel is meg
kell őket kenni jobb fülcimpájukon, jobb kezük hüvelykujján, jobb lábuk nagyujján.
Mindez arról szól, hogy alkalmas legyen az Úr szolgálatára: legyen tiszta és
szent. Azt hallja, amit az Úr mond, azt tegye, amit az Úr parancsol, arra
menjen, amerre az Úr megy! Mi sem tehetünk másként, ha az Úrnak szenteljük
magunkat, s az Ő szolgálatába állunk, akkor nem válhatunk méltatlanná!
Szembetűnő, hogy nem csak a személyeket szenteli fel Mózes, hanem a
szentély teljes felszerelését. Mielőtt használatba vennék, az oltárt, a sátrat –
mindent meg kell tisztítani és felszentelni: elkülöníteni a profán
használattól! Ha valamit az Úr szolgálatába adunk, azt nem használhatjuk tovább
profán életünk céljaira!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése