2014. április 10., csütörtök

3Mózes 14.



A meggyógyult poklos ember tisztulásának lépései:
1. A polgári életbe való visszatérés, amely a halálból az életbe való visszatérés szimbolikáját használja. A két madarat a nagy engesztelési ünnep rituáléjának két bakjához hasonlóan kell felhasználni: az egyik áldozat, a másik elviszi a betegséget, mint a bűnbak a bűnt. A forrásvíz és a vér eleve tisztít, de itt még megerősítik a tisztaság kifejezését szimbolikus hozzávalókkal. A cédrus ág – a hatalom jelképe (2Kir 14,8-14-ben Jóás története), itt leginkább a gonosz, ártó démonok elűzésében van szerepe. A karmazsin, ami a pajzstetű fészkéből nyert vérszínű fonál – az új erőt jelképezi. Az izsóp ágak egyébként is használatosak a vérrel, vagy vízzel való meghintésre és megtisztításra.
2. A kultuszi közösségbe a megtisztulása után hazatért poklos még nem vehetett részt. Hét napot várnia kellett, majd áldozatot bemutatnia, és a papszenteléshez hasonló szertartással újra felvették a közösségbe.
Mit jelent ez nekünk, ma élő embereknek? Jelenti a gyógyulás reménységét! Nem mondtak le végleg a betegeikről, nem likvidálták őket – csak a közösségben nem vehettek részt. Az egész rituáléban rettentően fontos az irgalom! Van visszaút is. Nem csak kitaszítani tud egy istenfélő, életképes társadalom, hanem visszafogadni is. S jelenti továbbá a visszafogadás szertartásának fontosságát! Aki visszatér, az nem csak besunnyog és leül a hátsó sorban, hanem nyíltan felvállalja a közösség előtt: halott voltam és most élek!
A ház poklossága esetén ugyanúgy kell eljárni, mint a ruha, bőr, vagy edény, esetleg bútor poklossága esetén. Az egészség és az élet védelme érdekében, ha kell, akkor akár le is rombolták! Fontos a tisztaság! A közösség tiszta és feddhetetlen volta – minden szempontból. Ma sokszor azt sem tudjuk egymásról, ki milyen körülmények között, milyen betegségekkel küzd – pedig ez a közösség első szintje! Főleg, ha mindennek a spirituális értelmezését is hozzátesszük. A betegség hátterében ott van a bűn, és megbújnak a démonok – ki kell őket űzni, semmissé kell tenni őket és munkájukat…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése