3. A gyülekezet, mint család

Az öt memoriter a témához:

1.     „Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. Ezért tehát nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és az Isten házanépe, akik az apostolok és próféták alapkövére épültetek, ahol a szegletkő maga Jézus Krisztus.” (Ef 2,18-20)

2.     „ő majd olyan igéket hirdet neked, amely által üdvözülsz mind te, mind az egész házad népe.” (ApCsel 11,14)

3.     „A fiú tiszteli atyját, a szolga is az urát. Ha pedig én atya vagyok: hol az én tisztességem? És ha én ÚR vagyok, hol az irántam való félelem?” (Mal 1,6)

4.     „Az én Atyám házában sok lakóhely van, ha nem volna, megmondtam volna nektek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” (Jn 14,2-3)

5.     „Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által azt kiáltjuk: Abbá, Atya! Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is, örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak, ha valóban vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.” (Róm 8,14-17)

I.                Az elnevezés

A héber bét és a görög oikia, oikeiosz, oikeioi szavak, amelyek házat, háznépet, a házhoz tartozó személyeket, a családot jelentik. Mind az Ó-, mind az Újszövetségben gyakran szerepel a ház mint épület, melyben egy családi, rokoni közösség, nemzetség lakik, a magyar fordításokban ez szerepel „háza népe”-ként. Ez a kifejezés bővebb a mi jelenlegi családfogalmunknál: ennek nem csak a szülők és a gyermekek a tagjai, hanem a nagyszülők, unokák – tehát több generáció; és az együttlakó rokonság is, valamint a szolgák, rabszolgák. Mind a héber, mind a görög gondolkodásban összefügg az épület és a család építése.  

1Móz 7,1: „Ezt mondta az ÚR Nóénak: Menj be egész házad népével a bárkába, mert csak téged találtalak igaznak színem előtt ebben a nemzedékben.”

Mt 10,13: „És ha méltó rá az a ház, szálljon rá békességetek, ha pedig nem méltó, békességetek térjen vissza rátok.”;

Mt 24,45: „Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tett háznépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt?”;

Jn 4,53: „Ebből az apa megértette, hogy ez abban az órában történt, amikor azt mondta neki Jézus, hogy „a te fiad él”. És hitt ő és egész házanépe.”;

Róm 16,11: „Köszöntsétek Heródiont, az én rokonomat. Köszöntsétek a Narcisszusz házanépéből azokat, akik az Úrban vannak.”;

1Kor 1,16: „Megkereszteltem még Sztefanász házanépét is, ezenkívül nem tudom, hogy valaki mást is kereszteltem volna.”;

1Kor 16,15: „Kérlek pedig titeket, testvéreim, hiszen tudjátok, hogy Sztefanász házanépe Akhája zsengéje, és a szentek szolgálatára szánták magukat,”;

Filem 2: „és Appiának, nőtestvérünknek, Arkhipposznak, bajtársunknak és a te házadnál levő gyülekezetnek:”;

2Tim 1,16: „Az Úr legyen irgalmas Onéziforosz házanépéhez, mert gyakorta megvidámított engem, és nem szégyellte bilincsemet.”;

2Tim 4,19: „Köszöntsd Priszkát és Akvilát és az Onéziforosz házanépét.”;

ApCsel 11,14: „ő majd olyan igéket hirdet neked, amely által üdvözülsz mind te, mind az egész házad népe.”;

ApCsel 16,15: „Amikor pedig a [Lídia] házanépével együtt megkeresztelkedett, így kérlelt minket: Ha az Úr hívének ítéltetek engem, gyertek az én házamhoz, és maradjatok ott! És unszolt minket.”;

ApCsel 18,8: „Kriszpusz pedig, a zsinagóga elöljárója hitt az Úrban egész házanépével együtt, és a korinthusiak közül is sokan, akik hallgatták őt, hittek és megkeresztelkedtek.”.

A házban a ház ura vezetésével folytatott, rendezett életet a nyugalom és a belső békesség biztosítékának látták (Mt 24,43; Mk 13,35; Lk 10,5; 13,25). Valakinek a házába betérni (vele együtt étkezni) megtiszteltetést, a személy elfogadását, közösségvállalást jelentett (Mt 6,10; Lk 9,4). Jézus ezt vállalta, amikor betért Máté (9,10; Mk 2,15), a leprás Simon (Mt 26,6), a farizeus (Lk 7,37), Zákeus (Lk 19,5) házába. A kapernaumi százados ennek tudatában mondja Jézusnak: „Uram, nem vagyok arra méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul a szolgám.” (Mt 8,8; Lk 7,7).

II.              A két szövetség család felfogása

Az Ószövetségben alapvetően a vérségi alapon szerveződő nomád, majd letelepedett társadalom legkisebb szervezeti egysége a család, vagy háznép. Erre épül a nemzetség, törzs, nemzet. Mivel Isten kiválasztotta a népet, és megszentelte, ezért a családok is az Ő uralma alá tartoztak! A próféták szerették Isten és az Ő népe kapcsolatát családi képekkel szemléltetni. Atya-gyermek (Mal 1,6). Férj-feleség (Ézs 50,1: „Így szól az ÚR: Hol van anyátok válólevele, amellyel elbocsátottam őt? Vagy ki az hitelezőim közül, akinek eladtalak titeket? Íme, vétkeitek miatt adtalak el titeket, és bűneitek miatt bocsátottam el anyátokat!”). Úr-szolga (Ézs 41,8-9; 42,1. 19; 44,1-2). Ebből lett az Újszövetségben ki is mondott: Isten háza népe, Isten családja.

III.            A gyülekezet mint „háznép” értelmezése

1.    A gyülekezet, mint Isten háza népe azért tartozik Istenhez, mert Ő hozta létre, Ő építette fel. A létét köszönheti a hívő ember és a gyülekezet Istennek!

2.    Isten háza népében a ház ura: maga Isten. Minden az Ő uralma és hatalma alá tartozik. Tekintélye megkérdőjelezhetetlen. Tisztelete magától értetődő.

3.    Isten háza népe körében mindennel Isten rendelkezik, mindennel Ő gazdálkodik. Vezetésének elfogadása áldással jár. Az Ószövetségben ez főleg földi javakat jelentet, az Újszövetségben a hangsúly a lelki javakra tevődött át.

4.    A család tagjairól, új tagokról az Atya dönt. Ő bocsáthat el, tagadhat ki, száműzhet bárkit, de Ő fogadhat be, hozhat be a családba, gyarapíthatja a családot bárkivel. Ő teszi eggyé a családot: közelieket és távolból érkezetteket.

5.    A gyülekezetet, mint Isten családját teljes joggal egyedül Isten képviselheti. Mindenki más csak megbízott. Csak feladatot, szolgálatot teljesít.  

6.    Akármerre megyünk, akármi történik velünk, ha az Atya nem mond le rólunk, családtagok vagyunk – gondoljunk a tékozló fiúra!

7.    Az Istennel való családi közösségünket most csak a gyülekezet közösségében élhetjük meg. De amikor Jézus magához vesz minket, és befogad az Ő Atyja országába, akkor ez végérvényesen állandósul.

IV.            A gyülekezet, mint Isten házanépe a gyakorlatban

Itt is Isten kiválasztó kegyelme érvényesül. Isten, mint szuverén Úr dönti el, hogy ki tartozik családjához. A lelki házzá felépülésben ez az alap, aki Krisztus – Őbenne értelmezhető a mi kiválasztásunk. A Szentháromságon belül megélt szeretetközösségbe vonja be a választottakat.

Isten az övéit elhívja – olyan ez, mint a leánykérés: jön a vőlegény és választottját elkéri korábbi családjától! Ez a Lelki házzá felépülésben az apostolok tanítását, az igehirdetést jelenti.

Isten azokat, akiket elhívott meg is igazítja! Nem lehetünk bűnösen gyalázatunkkal az Ő családjának tagja. Megtisztít minden bűntől és magához méltóvá tesz.

Lelkét adja nekünk, hogy az Ő értékrendje szerint tudjunk élni, hogy Vele kapcsolatban legyünk, hogy uralmát gyakorolhassa már itt a mi földi életünkben!

Üdvözít! Isten az Ő ígéreteit teljesíti. Amit a mulandóságban ígért, az örökkévalóságban a miénk lesz.

V.              Az Isten családjának ismertető jegyei

Miről lehet felismerni azt, aki Isten családjához tartozik? Miben más ez, mint a többi csoportosulás?

-        Krisztus jelen van az életében!

-        Szereti Istent!

-        Szereti a testvérét (1Jn 3,10-24)

A három pedig összefügg. Nem külön-külön van jelen, hanem egyszerre. Hiszen ezek az ismertetőjegyek egymást erősítik!