A kereszten
mondja ezt a mi Urunk Jézus Krisztus: elárulva, kiszolgáltatva, elítélve,
megverve, kigúnyolva, elfáradva, keresztre feszítve, fájdalmak és kínok között,
amikor haláltusáját vívja. Isten Fiaként vállalta az emberiség bűnéért azt,
hogy Ő legyen az engesztelő áldozat, az igazi páska bárány, akinek a
vére megszabadít a bűntől. Ha menekülni akarunk az eljövendő harag elől, akkor
mi sem mehetünk máshová, csakis Krisztus keresztjéhez. Minket is az Ő áldozata
tud megmenteni!
Jézus a
szenvedéstörténet jelentős részében néma marad – teljesítve ezzel mindazt, ami
meg van írva Róla. A kereszten mégsem marad szótlan – pedig hallgathatna
dacból, félelemből vagy fájdalomból, esetleg hang nélkül imádkozhatna… Ő mégis megszólal!
Az Ő Atyjához szól - nem a tömeghez, nem a nép vezetőihez, nem a
papokhoz, és nem a katonákhoz szól; hanem Istenhez! Nem perel, nem átkozódik, nem
magát igazolja, nem ártatlanságát bizonyítja, nem kiabál, nem „látványosan szenved”,
hogy megsajnálják, nem segítségért esedezik; hanem imádkozik! Viszont
nem Önmagáért imádkozik: erőt kérve, alázatot, vagy kitartást – hanem a
bűnösökért! Nem csak az ellenségeiért, nem csak a kereszt alatt állókért, hanem
mindannyiunkért, bűnösökért…
Bocsánatért
könyörög: nem magának, hanem gyilkosainak, gyalázóinak. Nincs benne sem
vád, sem önvád. Nem azt kéri, hogy azért bocsásson meg nekik az Atya, mert nem
tudta őket átformálni, és meggyőzni saját küldetéséről. De nem is azt mondja:
bocsáss meg nekik, mert olyan gonoszak, hogy én már nem tudok nekik
megbocsátani. Nem is azt mondja: Megbocsátok… Hanem közbenjár a bűnösökért! Jézus
ugyanis a kereszten nem csak áldozat, hanem Ő maga a főpap is, aki
engesztelést végez népéért. S az Ő halálában nyeri el az értelmét minden más
áldozat… Ő nem csak beszélt róla, nem csak tanította, hogy „Szeressétek
ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket” (Mt
5,44); hanem egész életében megélte, s halálában is megtette, hogy követhessük
Őt.
A tudatlanságra
hivatkozik – miért? Csak tudatában voltak annak, amit tettek? Valóban tudatában
voltak cselekedeteiknek, de azok Isten előtti megítélésével nem voltak
tisztában. Nem értették, hogy, amit tesznek az bűn! De mi lett volna, ha
tudják, hogy bűn, amit tesznek? Csak súlyosbították volna vétküket. A
tudatlansággal Krisztus nem csökkenteni akarja vétkeik súlyát, hanem éppen
ezzel ítéli meg cselekedetüket megmutatva azt, hogy amit tesznek parancsnak
engedve a rómaiak, a törvényre hivatkozva a zsidók, az bűn! A bűn, amit
elkövetnek nem szándékos, de mégis bűn – nem a 3Móz 16, hanem a 3Móz 4 áldozata
vonatkozik rá. Mi is annyi mindent teszünk, aminek helyességéről meg vagyunk
győződve, és nem is sejtjük, hogy az bűn. Krisztus ezért könyörög értünk is.
Ő azért nem menti meg magát leszállva a keresztről,
mert nem csak imádkozik a bűnösökért, hanem áldozatával el is fedezi
vétküket – s így ment meg másokat.
Krisztusnak ugyanis a kereszten nem az emberekkel van tusája, hanem a
Gonosszal, aki az embereket mozgatja. Az Isten ellenségével, aki el akarja
pusztítani a Megváltót, aki semmivé akarja tenni a megváltást, aki hiábavalóvá
szeretné tenni Jézus halálát. A Gonosz halálos sebet kapva ma is azon
áskálódik, hogy a megváltásról, a bűnbocsánat lehetőségéről elvonja az ember
figyelmét. Az Isten ellensége veled is próbálkozik – ne hallgass rá! Gyakorold
azt, amire Jézus tanított: „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az
ellenünk vétkezőknek” (Mt 6,12)!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése