Jézus
kereszten elmondott imádságának záró szavai ezek. A szüntelen imádságra, ha
tudunk példát hozni a Szentírásból, akkor Jézust kell felmutatnunk. A közte és
az Atya között lévő bizalmas viszony a halál pillanatában is megmaradt – sőt ha
lehet ilyet mondani, akkor fokozódott is! Hiszen nem csak azt jelentik ezek a
szavak a kereszten, hogy most is Benned bízom, hanem a végsőkig, a halálig való
kitartást és hűséget mutatják meg mindenki számára. Ezért érthetetlen a két
szövetség ellentétéről beszélni (törvény - evangélium), és az Atyát és a Fiút egymással
szembefordítani (szigorú, kegyetlen, bosszúálló Atya – kedves, megértő, szerető
Fiú, Pl: Gnózisban)! Az Atya és a Fiú az emberiség bűnéért bemutatott áldozatban
is egyek! Te milyen viszonyban vagy az Istennel az áldások közepette, és milyen
Vele a kapcsolatod a nehéz, gondterhes időkben?
Jézus itt is a
zsoltáros szavaira utal: „Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz
Isten!” (Zsolt 31,6). E szavak előtt a zsoltáros szabadításért
könyörög a gonoszok csapdájából (Zsolt 31,5), majd elmondja, hogy egyedül az
Istenben bízik, ezért Hozzá fordul segítségért. Jézus a gonoszság, a bűn és az
ítélet súlya alatt is az Atyával való bensőséges szeretetközösségben marad. Nem
tagadja meg Őt, nem fordul ellene, a félelem és a fájdalom nem eltávolítja az
Atyától, hanem közelebb viszi Hozzá! Téged közelebb visznek a szenvedések
Istenhez, vagy megkeményítenek, eltávolítanak Tőle?
A megszólítás
a Jézustól megszokott, de más, mint a zsoltárban. Jézus természet szerint
szólíthatja így az Istent. Az Ő halála pedig lehetővé teszi nekünk is, hogy így
szólítsuk a világ Teremtőjét! S minél bensőségesebb a kapcsolatunk Istennel,
annál természetesebb módon tudjuk Őt így szólítani.
Az Őt gyalázó
és megfeszítő bűnösök, a vele együtt szenvedő bűnös, az édesanyja és a
szeretett tanítvány, a saját szenvedése, saját beteljesedő küldetése után most
Jézus a saját lelkét adja vissza Atyjának. Így nem csak biztonságba helyezi lelkét,
hanem biztosítja a diadalt a halál felett is. A János evangéliumának párhuzamos
helyén az szerepel, szó szerint: „és átadta lelkét”, amit van, aki úgy
értelmez, hogy az embereknek. De éppen itt látjuk a lukácsi leírásban, hogy
ennek nincs létjogosultsága, amit csak megerősít János evangéliumának
folytatása, amikor a feltámadott Úr a tanítványokra lehel, hogy vegyenek
Szentlelket (Jn 20,22)! Jézus nem szól a felvett emberi testéről, csak
lelkéről, életéről szól, mégis tudjuk, hogy teste sem láthat rothadást –
feltámad! Ott a kereszten kiderült, hogy Jézusnak kik és mi a fontos; arról
szólt, ami foglalkoztatta Őt. De mi foglalkoztat minket? Mi fontos a mi
számunkra?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése