3Mózes 23.

          Az Úr számára fontos, hogy népével együtt ünnepeljen. Ezért nem csak egyszerűen ismertetni kell a néppel, hogy mikor vannak az Úr ünnepei, aztán, aki akar ünnepel Vele, aki pedig nem akar, az nem ünnepel – hanem „szent ünnepre hívással” kell kihirdetni (2. vers)! Az idő múlásán túl, figyelni kellett arra is, hogyan telik az idő – ez a negyedik teremtési nap meghatározott rendje. Ezért van az, hogy az égitestek „meghatározó jelei… az ünnepeknek, a napoknak és az esztendőknek” (ebben a sorrendben - 1Móz 1,14).

          Az ünnepekről azt mondja az Úr, hogy ezek Ő ünnepei! Nem a nép ünnepe, nem is Isten és az Ő népének közös ünnepe; hanem az Úr ünnepei! Ennek megfelelően az Úr nem csak azt mondja meg, hogy mikor kell ezeket megünnepelni, hanem azt is, hogy pontosan mit is ünnepelnek, s kik és hogyan ünnepeljék meg. Nem emberi hagyomány, nem emberi döntés, nem is megváltoztatható gyakorlat – hanem az Úr változhatatlan akarata szerint való rendelkezés vonatkozik rá! Ezért fontos nekünk, keresztyéneknek is megértenünk, hogy melyik ószövetségi ünnep minek felel meg az újszövetségi üdvtörténeti események és ünnepek vonatkozásában.

          Az első a sorban hetente ismétlődő ünnep: a szombat! A jelentésében és tartalmában a nyugalmat hordozó nap a keresztyéneknél Krisztus hetenkénti feltámadás ünnepe: a vasárnap. Az Úr most a teljes nyugalmat emeli ki a szombat kapcsán, mert azt mondja: „az Úrtól rendelt pihenőnap legyen az mindenütt, ahol laktok” (3. vers). Ez nem a mindenkori hatalom döntésén múlik, hogy a hetedik napon tartasz-e pihenőnapot, nem is a gazdasági helyzeteden, még csak nem is a lakóhelyeden, hogy olyanok között laksz-e, akik tartanak pihenőnapot – nem, ez az Úrtól rendelt pihenőnap!

          A páska (Niszán 14.) – Az Ószövetségben az Egyiptomból való szabadulás ünnepe. Lényegét tekintve a megváltásról szól! Az Újszövetség népének a mi páskabárányunk feláldoztatásáról, Jézus kereszthaláláról szól – nagypénteknek feleltethető meg.

          A kovásztalan kenyerek ünnepe (Niszán 15-21.) – Szintén az Exodushoz kapcsolódik, oly módon, hogy a sietve távozó nép kovász nélkül ette kenyerét, miután az Izrael elsőszülöttei megmenekültek. Lényege a megszentelődésről szól. Krisztus teste a sírban nem látott rothadást – nagyszombatnak feleltethető meg.

          Az első kéve bemutatása (Niszán 16.) – az árpaaratás kezdetének hálaadó ünnepe. Az új életet és a feltámadást hirdeti. Krisztus feltámadása a halottak közül, halála harmadnapján ekkorra esik, s őt nevezi az apostol is a halottak első zsengéjének (1Kor 15,20) – húsvétnak feleltethető meg.

          Az aratási hálaadó ünnep, vagy hetek ünnepe (Sziván 6.) – a búzaaratás kezdetésnek hálaadó ünnepe. A learatott gabonából készült kenyér bemutatása is a templomban. Később a Sínai-hegyen történt törvényadás ünnepe is lett. Lényege az Istennel kötött szövetség megélése. Az Újszövetségben a Lélek kitöltetése és az Egyház születésnapja kötődik ehhez a naphoz – pünkösdnek feleltethető meg.

          A kürtzengés ünnepe, vagyis a hetedik hónap első napja (Tisri 1.) – a szent hetedik hónap kezdete, az elengedés, elszámolás és új kezdet ünnepe. Ez lett a zsidó újév napja. Megfeleltethető az újévnek, de adventnek is: a Krisztus visszajövetelének várásával.

          A nagy engesztelési ünnep (Tisri 10.) – Minden bűn eltörlésének ideje, amikor a főpap bemehetett a szentek-szentjébe és engesztelést végzett a népért. A végidők nagy ítéletére és a hívek bűneinek végleges elengedésére mutat előre.

          A sátoros ünnep (Tisri 15-21.) – A pusztai vándorlás emlékünnepe, s az őszi betakarításért való hálaadó ünnep. Előre mutat Isten Országára, amikor az Úr az Ő népével lakik majd!

          A leírásból látjuk, hogy a munkától való tartózkodás, az áldozatok rendje és a szent összegyülekezés kihangsúlyozása fontos ebben az ünnepi naptárban. Tudjuk-e így számon tartani az ünnepeket: mit teszünk benne az Úrért!?