Virágvasárnap

„Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.” Zak 9,9.

Ez a prófécia Jézus Jeruzsálembe való bevonulásával teljesedett be, s ez hangzik virágvasárnap számos keresztyén közösségben az Isten akaratát kereső gyülekezeti tagok felé. A próféta örömre szólítja fel Sion leányát. Tudjuk, hogy Sion az Isten hegyét és annak leánya a rajta lévő szent várost, Jeruzsálemet jelöli, ahol a szentély állt. De ismerjük-e jelentését ennek a szónak, mert ez is sokat elmond a jövendölés lényegéből. A Sion ugyanis egy elasszott földet, kiszáradt vidéket jelöl. Nem véletlen, hogy a fogság idején vált ez a név a választott nép általános megnevezésévé, s főleg a szorongatásban élő nép megszólítása a próféciákban! Ma minket, jobb sorsra váró magyar reformátusokat buzdít örömre így a próféta.

Sőt egyenesen ujjongást vár Jeruzsálem leányától. Jeruzsálem a Dávid városa, a hegyen épült város; szilárd erődítménye nem véletlenül hordozza nevében a békesség szót, mert lakói a gyakori ellenséges támadások közepette is biztonságban lehettek. Ma is minden jólétben és biztonságban élő embert ujjongásra hív az Úr.

Összességében tehát mind az elesett és gyámoltalan, sokszor kilátástalan helyzetben élőket, mind a biztos egzisztánciával bíró és megbecsült, annyiszor irigyelt életeket is örvendezésre ösztönzi az élő Isten. Miért? Egyszerűen azért, mert meglátogatja népét az Úr és közösséget vállal vele. Kell-e ennél több? Várhat-e többet a halandó az örökkévalótól, egy teremtmény a Teremtőtől? El lehet-e nagyobb örömöt képzelni, mint, hogy hozzánk gyarló bűnös emberekhez eljön a Szabadító? Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de ez több mint egy ötös a lottón, legyen az akármilyen milliárdos nyeremény. Több mint, amikor együtt van a család, még ha egy évtizedek óta nem látott testvér teszi is teljessé a rokonság együttlétét.

A hozzánk látogató király nem politikai hatalomért ment ott és akkor Jeruzsálembe, és most sem ezért jön hozzánk. A mi Urunk, Jézus Krisztus meghalni ment fel Jeruzsálembe. Ő, az igaz így akart diadalt aratni a mi gazságaink felett – szelíden és alázatosan. A békesség fejedelme ezért nem lóháton érkezik az ünneplő zarándokokhoz, hanem szamárcsikó hátán! Ismeri az előtte hódolók lelkét, tudja, hogy nekik földi király kellene. Jézus ismer minket is, és tudja nagyon jól, hogy gondolataink ezen a napon, a politikai választások körül forognak. Ő mégis elfogadta a jeruzsálemi tömeg ujjongását, pedig tudta ezek a szájak pár nap múlva „Feszítsd meg!”-et fognak kiáltani, és a most még üde zöld pálmaágak üdvözlése elmúlik majd, s a megszáradt levélből töviskoronát fabrikálnak számára nagypénteken. Ő elfogadja a mi istentiszteletünket is, még akkor is, ha így fél szívvel tudunk most hódolni őelőtte. S ő teljesen odaadja magát nekünk, ahogyan odaadta magát a kereszten is a mi bűneinkért! Egy kis történet szól arról, hogy a tyúk és a disznó együtt sétáltak, s megláttak néhány éhes gyermeket. A tyúk megszánta őket. S ezt javasolta a disznónak: mit szólnál, ha megvendégelnénk őket egy kis sonkás tojással? A disznó elgondolkozott és így felelt: Nos ez neked nem jelentene nagy áldozatot, de tőlem teljes odaszánást kíván! Jézus vállalta a teljes odaszánást érettünk, mi mégis újabb és újabb ötletekkel állunk elő, hogy ne kelljen nagy áldozatot hozni az „Isten ügyéért”, az „egyházért”, pedig igazából a mi örök életünkről van szó!

Hogyan ünnepeljük a hozzánk érkező királyt? Örömünk az Ő szeretetéből fakad, vagy csak saját pillanatnyi előnyünket várjuk Tőle, esetleg jelenlegi boldogságunkat vetítjük ki a gyülekezet közösségében? Vagy a templomi ünnepléshez nem is tartozik hozzá nálunk az öröm, mert oly sokszor csalódtunk már, és inkább csak megpróbáljuk komolyan venni Istent – komoly arccal! Pedig a mi Urunk nem hagy minket cserben. Mint azt a gyermeket játszópajtásai, aki sírva ment haza estefelé, hogy még délelőtt elbújt, de a többiek nem keresték meg, hanem otthagyták egyedül, s hiába várta őket… A királyok királya és az uraknak Ura jön, semmi nem tartóztathatja fel! Örvendezzünk neki már most, mert egyszer minden térd meghajol előtte, de aki csak akkor hódol előtte, az kimarad az örömből!

Hogyan volt ez Jézus idejében? Amikor azt írta Máté, hogy beteljesedett Zakariás próféciája (Mt 21,5). A Római Birodalom egy jelentéktelen peremvidéki kis provinciájának városkájában, Jeruzsálemben történnek az események. Egy igavonásra használt állaton vonul be Jeruzsálembe és nem lóháton. Gyermekek, idősek és ruháikat levető férfiak gyűrűjében, nem pedig fegyveres katonák és hadsereg kíséretében. Egy galileai vándorprófétát, egy békességet hirdető tanítót tesz királlyá a tömeg. Mikor Rómában dicsőséges császárok uralkodnak. De mi tudjuk, hogy Jézus uralma nem ebből a világból való. Tettének nem politikai súlya, hanem lelki értéke van; aminek viszont vannak politikai következményei. Isten Fiának sokkal nagyobb dicsőség járt volna – de Ő tudta, hogy ez még nem az Ő uralkodásának ideje.

Ma pedig mit látunk magunk körül? Emberi világunkban természetessé lett, hogy aki érvényesülni akar, az átgázol a másikon. Aki evilági dicsőséget akar, az mindenáron meg is szerzi – nem számít, mibe kerül. A hatalommal ugyanis nem feltétlenül jár együtt az igazság, a békesség – és sokszor köszönőviszonyban sincs a szeretettel és az alázattal. Óvodától a haldoklók kórterméig ott van az emberi hatalomvágy.

Jézusnál ez nem így volt. Az ő szelídsége minket is alázatra tanít. Krisztus földi élete nagy részében elrejtette dicsőségét, de virágvasárnap megmutatott belőle valamit – elfogadva a mi emberi hódolatunkat. Mi akkor is szeretünk dicsőségesnek látszani, ha szégyellnünk kellene magunkat. Ez a földön már csak így van: a tisztességtelennek nagyobb tisztességet enged az Isten. Viszont, ha ezen a földön Vele együtt tudunk szenvedni, akkor, ha eljön dicsőséggel, az Ő királyságában Vele együtt fogunk uralkodni is (2Tim 2,12)! Ha Krisztus testének tagjai vagyunk, ez természetes a számunkra, és semmi nem téveszthet meg minket. Értenünk kell Isten örök akaratát, s megcselekednünk, hogy életünk legyen.

A mi mai feladatunk – az ige alapján – továbbadni az örömhírt ennek a világnak. Ez az üzenet pedig nem másról szól, minthogy Jézus eljön hozzánk! Sokan csak falakat építenek, és bezárkóznak. Gyakran még Jézus elől is elzárkóznak. A mi Urunk viszont nem éri be azzal, hogy tudsz Róla. Az is kevés, ha néha beengeded az életedbe. Ő szeretné átvenni az uralmat a szívedben, az egész életeden! Ő nem éri be felszínes ígéretekkel, gesztusokkal, heti egyórás hódolattal – Ő a Mindenség Ura, ezért a te életedben a teljességre törekszik! Ezért akar téged is meglátogatni! Ne járj úgy, mint a Jézus korabeli Jeruzsálem!

„Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: „Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemeid elől. Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak; földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.”  (Lk 19,41-44).

Hol történik mindez? Jeruzsálem közelében, a Békesség városánál. Ennek a városnak a történelme viszont éppúgy, mint a jelene telve van békétlenséggel és háborúsággal. Békessége csak a próféciákban ismert! Mit tudunk elmondani a saját hazánkról, a saját városunkról? Csak nevében, csak a Teremtő szándékában a Békesség lakhelye? S ahogy ott volt a Jézus viszonyulásában az a kettősség: itt az Úr lakóhelye, a Szentély, itt tisztelik tisztán a mennyei Atyát – s mégis csak gyenge árnyképe a mennyei Jeruzsálemnek! Ugyanígy ott van a mi szívünkben is ez a kettősség: mégiscsak a mi otthonunk ez a földi, mulandó hely – de tudjuk „nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük” (Zsid 13,14.). Ilyen helyeken történnek efféle könnyfakasztó esetek.

Kivel történik ez? Jézussal, a Békesség fejedelmével (Ézs 9,5)! Ahogy akkor békességet hozott, s csak támadásokat, üldöztetést, kínt és halált kapott – ugyanígy mindenütt a világon azóta is, és ma is ez az osztályrésze Krisztusnak és követőinek. Mert a békességet mindenki akarta és ma is akarja – de annak ára van… A bűnt nevén kell nevezni, és meg kell bánni. A Békesség Ura pedig megajándékoz minket a saját békességével, amely minden emberi értelmet meghalad. Már, ha felismerjük Őt! Hiszen érdemes végignézni kinek látták akkor ott Jézust a kortársak, akik személyesen ismerték Őt: Jakab és János látták mennyei királynak, aki majd vezető helyre protezsálja be őket. Péter látta a nemzeti szabadság új királyának és elővette a partizán (akkor úgy nevezték zélóta) kardját. Júdás látta a számára veszélyes királyt és átállt az ellenséghez. János még a kereszten is a mennyei dicsőséges királyt látja és nagyon alázatosan bevallja, hogy csak később értette meg. Az ország vezetői a lázadó, népirtást hozó királyt látták és a főpap azt mondta „inkább egy vesszen el a népért”. Kicsoda Ő valójában? S ami talán még fontosabb icsoda Ő a te számodra?

Miért sír Jézus? Mert nem ismerte fel Jeruzsálem a meglátogatásának idejét! Mi bizonyítja ezt? Leginkább a Jézus által előre látott nagypénteki események. Mi felismerjük meglátogatásunk idejét? Amikor Jézus hozzánk szól, amikor Jézus a mi életünkben munkálkodik, amikor minket ment meg? Érzed a szeretetét? Kicsit szégyelled magad az Ő jelenlétében? Szeretnél nem csak pillanatnyi haszonélvezője lenni Isten áldásainak, hanem örökös kedvezményezettje? Akkor válaszolj igennel az Ő hívó szavára. Ez nem csak a szádról szól, és nem is csak vasárnapról – hanem az egész életedről!