Szentségtan Ágoston János homíliáiban

Ágoston szentségtanának újrafelfedezése, avagy a hiányzó láncszem

1.     Ágoston a szentségekről

Ágoston is írt a katekhumeneknek szentségekbe beavató művet[1] – mint Milánó püspöke: Ambrosius: De sacramentis című műve, és jeruzsálemi Kürillosz: 3. Katekhézise; önálló tanulmányt a szentségek teológiájáról, ugyan nem – mint Ambrosius: De mysteriis című műve, és jeruzsálemi Kürillosz öt Müsztagógikus katekhézise. Mégis rá hivatkozik az utána következő nemzedékek egész sora. Művei közül A keresztény tanításról (De doctrina christiana) elméleti megalapozást ad elsősorban az írásmagyarázathoz, de itt található a szentségtan alapvetése is. A Beszédek a János evangéliumáról (In Johannis evangelium tractatus) az írásmagyarázat műfaja és tárgya által behatárolt mű, mégis részletes kifejtését adja mind a keresztség, mind az eukharisztia teológiájának. A De Baptismo, contra donatistas és a Contra Faustum is vitairatként foglalkozik a szentségek kérdésével, egyik sem rendszerező mű. Érintőlegesen a De civitate dei-ben és a De magistro-ban is találunk utalásokat, de ezeknek a műveknek is más az alapvető tárgya. S a témával kapcsolatban még Ágoston levelei kerülnek említésre (Epistula 98; 138.). A szentségekről szóló nem pusztán elméleti, hanem gyakorlati magyarázatai így jobbára a tévtanítókkal folytatott küzdelemben születtek. Ami azt jelenti, hogy Ágoston elsősorban az egyháztan felől közelítette meg a szentségek kérdését. Szentségteológiájának kiindulópontját az üdvtörténet eseményei adják, hasonlóan a patrisztikus kor többi gondolkodójához. Mindezeket Isten kegyelmes üdvtervének és szeretetparancsának összefüggésében értelmezi.

Szentségtani meghatározása alapvető lett a későbbi korok számára. Sacramentum, id est sacrum signum.[2] – írja Ágoston az Isten városáról című művében. „A keresztség és az eukharisztia az isteni kegyelem valóságának, ’dolgainak’ szakrális jelei, de mint ilyenek maguk is kettős szerkezettel rendelkeznek: egy anyagi részből és egy ezt magyarázó szóból állnak… Érthetőségük jórészt egy ’természetes analógiá’-ból fakad, amely köztük és az általuk jelölt dolog között áll fenn…” – foglalja össze Ágoston tanítását Gánóczy Sándor.[3] Majd hozzáteszi: „a keresztény vallásgyakorlat szentségei létrehozzák azt, amit jelölnek. Befogadóikkal azt közlik, amire analóg módon utalnak: a keresztség a megtisztító, megigazulást adó hitet, az eukharisztia Krisztus valóságos testének és vérének egyesítő erejét (Ep. 98,9.)”[4].

Ágoston számára a szentség az látható ige – verba visibila[5], és az anyagi elemhez járuló ige által jön létre a szentség: accedit verbum ad elementum et fit sacramentum, etiam ipsum tamquam visibile verbum[6].

A donatistákkal való küzdelem eredményeként kristályosodott ki egy másik szentségtani alaptétele: hogy a szentségek ex opere operato (az elvégzett cselekmény által) hatnak, nem pedig ex opere operantis (a cselekmény elvégző által).  A szentségeket kiszolgáltató papok személyének túlértékelése eltakarja Krisztus kegyelmét. Mi pedig egyébként sem tudunk különbséget tenni tiszta és tisztátalan között, ezért vallja egyháztanában is, hogy az egyház a szentek és a bűnösök „vegyes teste”.

Meghatározó lett másik alaptétele is, amelyben Ágoston megkülönböztette a „szentséget és a szentség erejét (virtus)”[7]. A szentség csak jelzi a lelki tartalmat, míg a szentség ereje eredményezi annak hatását is. Így megmarad a lélek fürdőjének a keresztség, és lelki tápláléknak az eukharisztia.

2.     Szentségek Ágoston János homíliáiban

Ágostonnak a János evangéliumához kapcsolódóan elhangzott homíliái közül, amelyeket valószínűleg 414 decemberétől – 416 augusztusáig mondott el Hippóban, a IV-VI. homília foglalkozik a keresztséghez, a XXV-XXVII. homília pedig az eucharisztiához kapcsolódó igerészekkel. Ezeken belül a Jn 1,33. alapján tárgyalja az V. homília a keresztség kérdését, míg a Jn 6,41-58 alapján a XXVI. homília az eukharisztiával foglalkozik. Alapvetően azt gondolhatjuk, hogy a homília az igeértelmezés műfajaként behatárolja az írásmagyarázó gondolati mozgásterét, de mivel Ágoston olyan jelként (signum) fogja fel az igét, amely magasabb lelki dologra (res divinae) utal, ezért őt az ige felhatalmazza arra, hogy annak alapján szabadon szóljon választott témájáról. Miután a János evangéliumának adott igerészét Ágoston tárgyalta már annak elsődleges teológiai értelmében, akkor a következő homíliában ugyanazt a textust egy-egy szentség teológiájának kifejtésére alkalmazza. Tekintsük ezt át mind a keresztség, mind az eukharisztia vonatkozásában.

1. Táblázat: Ágoston V. Beszéd a János evangéliumához teológiai értelmezésének áttekintése

Ige-hely	Textus	Teológia	Ágostoni értelmezés
Jn 1,33.	Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és megnyugodni rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.	Üdvtörténet, Szentségtan, Pneumatológia	Megigazulásról szóló tanítás: -   Plusz: Jn 8,44: „Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.” -   Önmagában mindenkinek csak hazugsága és bűne van. Krisztus az Igazság (Jn 14,6)! -   Keresztelő Jánost az Igazság küldte: az Atya és a Fiú együtt.
			Kegyelemtan: -   Aki küldte Jánost – Őt ismerte, akkor miért mondta, hogy nem ismeri? -   Miért küldetett János keresztelni? Szükség volt az ő keresztségére? -   „A keresztséget, amelyet János kapott, János keresztségének nevezték, egyedül ő kapott ilyen ajándékot... Kapta ugyanis, mert magától semmit sem tehetett” -   „Ha minden általa lett, Mária is általa lett, akitől később Krisztus megszületett. Figyeljetek, szeretteim, ahogyan Máriát teremtette, és Mária őt a világra hozta, úgy adta a keresztséget Jánosnak, és keresztelte meg őt János.”
			Krisztológia: -   „Tehát azért kapta meg a keresztséget Jánostól, hogy megkapván, ami alantasabb volt, az alantasabbtól, arra biztassa az alantasabbakat, ami fentebb való.” -   Krisztus alázattal vette fel a szolga keresztségét, amire neki nem volt szüksége, azt miattunk vette magára. -   Akik megkeresztelkedtek a János keresztségével, azoknak meg kellett keresztelkedniük a Krisztus keresztségével is, de, aki a Krisztus keresztségét felvette, annak nem kellett János által is megkeresztelkednie.
			Szentségtan: -        „az Úr Jézus Krisztus pedig senkinek nem akarta adni az ő keresztségét, nem azért, hogy senki ne kapja meg az Úr keresztségét, hanem, hogy mindig maga az Úr kereszteljen, az, hogy akiket az Úr szolgái keresztelnek meg, azokat az Úr keresztelje meg, nem ők.” -        „Mert más szolgálat által keresztelni, más hatalommal keresztelni.” -        „Egy apostol sem mondta, hogy az én keresztségem. Bár mindegyiküké volt az evangélium, mégis azt találod, hogy azt mondták, az én evangéliumom. Nem találod meg, hogy azt mondták, hogy az én keresztségem.”
			Egyháztan: -        A galamb az egyházat is tanítja! -        „az Úr azt akarja, hogy az Úr keresztségének hatalma egy emberbe se menjen át, hanem nyilvánvalóan a szolgálatot akarja átadni. Az Úrtól való hatalmat senkinek, a szolgálatot a jóknak is és a rosszaknak is. ” -         „Ne szedjenek rá, ó, galamb, a kísértők, akik azt mondják, mi keresztelünk!” -        A tévtanítók feldúlják az egyházat szavaikkal, üldözik cselekkel… „Krisztust, ha rajtuk múlik, az emberben ölik meg.” A császár a testet üldözte, „te [donatista] a lelket üldözöd a keresztyénben” -        „Mit akarsz tehát elvenni? Miért nem tetszik neked, akit újra akarsz keresztelni? Azt nem tudsz adni, ami már van neki, de megtagadtatod vele, amije van. Mi vadabbat tett egy pogány, az egyház üldözője? ” -        Minket Krisztus keresztelt meg, nem a méltatlan papok, vagy püspökök! -        A keresztségben az egyház szolgálatot végez, a hatalom a Krisztusé!

2. Táblázat: Ágoston XXVI. Beszéd a János evangéliumához teológiai értelmezésének áttekintése.

Ige-hely	Textus	Teológia	Ágostoni értelmezés
Jn 6,41-42.	A zsidók ekkor zúgolódni kezdtek ellene, mert ezt mondta: „Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott le” - és azt kérdezték: „Nem Jézus ez, a József fia, akinek ismerjük apját és anyját? Akkor hogyan mondhatja: A mennyből szálltam le?”	Krisztológia, apológia	Megigazulásról szóló tanítás: -   Plusz: Mt 5,6: „Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.”. -   „Mi az Isten igazsága és az ember igazsága? Azt Isten igazságának mondják, nem azért, mert az Isten igaz, hanem mert ezt adta az Isten az embernek, hogy az ember az Isten által igaz legyen.” -   A törvényt csak az tölti be, akit a kegyelem segít, a törvény betöltése az Isten szeretete. Ez a szeretet a Szentlélektől van: 2Kor 5,5. Benne kell hinnünk. Benne hinni azt jelenti, hogy élő kenyeret eszünk – láthatatlanul jóllakunk – láthatatlanul újjászületünk.
Jn 6,43-44.	Jézus így válaszolt nekik: „Ne zúgolódjatok egymás között! Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom az utolsó napon.	Kegyelem	Kegyelemtan: -   Kegyelem és hit viszonya (Róma 10,10) -   Szeretettel vonzza Isten a lelket (Zsolt 37/36,4. + Vergilius: II. Ecloga 65. sor: „Minden lényt hajszol a vágya”). -   Az Atya és a Fiú egylényegűsége – egy a kegyelmük is. -   A feltámadáskor mindent megad az Úr, amit szeretünk, remélünk…
Jn 6,45-48.	Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Aki az Atyától hallott és tanult, az mind énhozzám jön. [Ézs 54,13;  Jer 31,33-34] Nem mintha bárki látta volna az Atyát: csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. [1Tim 6,16] Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. [1Kor 10,3-5]	Beteljesedő próféciák, Törvény és evangélium, Kinyilatkoz-tatás, Hit – örök élet,	Ige-tan: -   Isten tanítással vonzza az Övéit -   Az Atya és a Fiú tanít -   Az Ige testet öltött (Jn 2,4.)
Jn 6,49-50.	Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak. De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon:	Eukharisztia Szentségtan	Szentségtan: -        „a látható kenyeret lelkileg értették, lelkileg éhezték, lelkileg ízlelték, hogy lelkileg lakjanak jól.” -        „más a szentség, és más a szentség ereje” -        „Belül lát téged, belül vizsgál meg téged, belül szemlél meg téged, belül ítél meg; vagy elítél belül, vagy megkoronáz.” -        „’Atyáitok mannát ettek, és meghaltak’, nem azért, mert a manna rossz volt, hanem mert rosszul ették.”  -        „Azok misztériumok voltak, a jelekben különbözőek, a dologban, amelyet jelentenek, egyformák.” (1Kor 10,1-4.) -        „Mást azok, mást mi, de látható kinézet szerint, mert ez mégis ugyanazt jelentette a lelki erőt tekintve. ”
Jn 6,51-58.	Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.” A zsidók erre vitatkozni kezdtek egymással, és ezt kérdezték: „Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül?” Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom néktek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne. [1Jn 2,24] Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le; ez nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és mégis meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké.”	Krisztológia, eukharisztia, örök élet,	Egyháztan: -        „Legyenek Krisztus teste, ha Krisztus Lelkéből akarnak élni!” -        Emberek vagyunk: van testünk és lelkünk. Melyikből élünk? Mindenki, aki él azt mondja: a lélekből. -        „Sokan vagyunk egy kenyér és egy test” (1Kor 10,17) – „Ó, kegyesség szentsége! Ó, egység jele! Ó, szeretet köteléke! Aki élni akar, van hol élnie, van miből élnie. Lépjen közelebb, higgyen, épüljön be a testbe, hogy életre keltsék!” -         „Így azt akarja, hogy ezt az ételt és italt úgy értsük, mint az ő testének és tagjainak közösségét: ez a szentegyház, mint az eleve elrendelteknek, meghívottaknak, megigazultaknak és a megdicsőült szenteknek és híveknek közössége.” -        „A dolog pedig, amit a szentség jelent, minden embernek az életre készíttetik, senkinek nem a halálra, aki csak a részese volt.” -        „a mi Urunk, Jézus Krisztus testét és vérét nekünk adta, s ezek által a sokféleségből egységet hozott létre.” -        „Enni azt az ételt, és inni azt az italt tehát azt jelenti, hogy Krisztusban maradni, és őt mint bennünk maradót bírni.” -        „a Fiúból testének és vérének egysége által való részesedéssel, amit az evés és az ivás jelez, jobbá válunk. Tehát érte élünk, miközben esszük őt, azaz elfogadjuk az örök életet, amelyet nem magunktól bírunk” -        Az által élünk, hogy esszük, mert magunktól nincs örök életünk.

            Mindezeket összegezve azt mondhatjuk, hogy a két homília szerkezete közel azonos. A két szentséget tehát a magyarázott igerész hosszúságától és szószerinti értelmétől függetlenül ugyanabban a szerkezeti felépítésben tárgyalja az egyházatya: megigazulás-tan – kegyelem-tan – krisztológia – szentségtan - egyháztan.

3. Táblázat: Ágoston szentségtani homíliáinak felépítése

Keresztség	Eukharisztia
Megigazulás (V. 1.)	Megigazulás (XXVI. 1.)
Kegyelem (V. 2-4.)	Kegyelem (XXVI. 2-6.) -        „A kegyelem nagy tanítása.” (2.) -        „A lelket a szeretet is vonzza” (3-4.) -        Az Atya és a Fiú kegyelme egy. (5.) -        Eszkaton (6.)
Krisztológia (V. 5.)	Ige-tan (XXVI. 7-10.) -        Az ige hirdetése (7a.) -        Tanít az Atya (7b. – 8a.) -        Krisztus szól (8b – 9.) -        Inkarnáció (10)
Szentségtan (V. 6-9.)	Szentségtan (XXVI. 11-12.)
Egyháztan (V. 10-20.) -        Egyházi szolgák tiszte (10-11.) -        Martyrológia (12-13.) -        Az egyház felhatalmazása és szolgálata (14-20.)	Egyháztan (XXVI. 13-20.) -        Krisztus egy testévé lenni (13-15.) -        Ő feltámasztja az Övéit (16.) -        Sokféleségből egység (17.) -        Egyesülés Krisztussal az engedelmességben (18-19.) -        Örök élet a Krisztus testéből

3.     A XVI. század óta tartó szentségtani vita

A XVI. század nyugati egyházszakadása a megigazulásról szóló lutheri felvetések alapján elérték a szentségtant is. S a mai napig ható legfájdalmasabb seb a Krisztus követőinek egységén éppen az Pál apostollal szólva, hogy „szakadások vannak köztetek… mert mindenki a maga vacsoráját eszi” (1Kor 11, 18. 21.), mert nincs eukharisztikus közösség. Minket ennek most a tanbeli háttere érint, amit a Tridenti Zsinat (1545. december 13 – 1563. december 4.) 7. ülésén, 1547. március 3-án a szentségekre vonatkozóan,[8] ellentmondást nem tűrő módon 13 átokformulában rögzített.[9] Ezt folytatta a keresztségre vonatkozó 14 kánon.[10] Majd a 13. ülésen, 1551. október 11-én a „Legszentebb Oltáriszentségről” szóló határozat 8 fejezetben és 11 kánonban.[11] Valamint a 21. ülésen, 1562. július 16-án „A mindkét szín alatti áldozásról és a kisgyermekek áldozásáról” 4 fejezetet és 4 kánont;[12] amit kiegészített a 22. ülés, 1562. szeptember 17-i 9 fejezete és 9. kánonja a „Legszentebb miseáldozatról”;[13] és egy határozat a kehely megengedésének kéréséről.[14] A fenti 21 fejezetet és 24 kánont egy átfogó hitvallás összegzi, amelyet IV. Piusz az Iniunctum nobis és az In sacrosancta beati Petri-ben 1564. november 13. hirdetett ki.[15]  

A másik oldalról sem maradtak el az érvek és a hitvallások – sőt az elhatárolódások sem. Mind a német gyökerű lutheránus,[16] mind a kálvinista,[17] mind az anglikán iránya[18] a reformációnak más összefüggésbe helyezte a szentségek kérdését.

A protestáns egyházak a megigazulás felől közelítettek a keresztséghez és az úrvacsorához, és így értelmezték azokat. Ezért került középpontba a hit és az emberi, befogadó oldal. Míg a skolasztikához és Rómához hű teológusok és püspökök Isten és az Ő újjáteremtő munkájának aquinasi összefüggésében látták a szentségeket. Így kapott központi szerepet a transsubstantiatio, és Krisztus valóságos jelenléte az eukharisztia jegyeiben. Mind a két fél ugyanazokat a keresztény szentségeket közelítette meg csak más-más oldalról. Mégpedig oly módon, hogy szembe kerültek egymással.

4.     Megoldási javaslat a vita békés lezárására az ágostoni szentségtan alapján

A megigazulás kérdését már az 1998. június 25-én kiadott Közös nyilatkozat a megigazulás tanításáról az Evangélikus Világszövetség és a Katolikus Egyház között tisztázta, amikor kimondta, hogy: „Közösen valljuk: Egyedül kegyelemből, Krisztus üdvözítő művébe vetett hitben, nem saját érdemünk alapján fogad el minket Isten és kapjuk a Szentlelket, aki megújítja szívünket, képessé tesz és felszólít jó cselekedetekre.” (15) „Így a 16. századnak a megigazulástanról szóló tanbeli elítélései új fénybe kerülnek: az evangélikus egyházaknak e nyilatkozatban előadott tanítása nem esik a Trienti Zsinat elítélései alá. Az evangélikus hitvallási iratok elítélései nem alkalmazhatóak a római katolikus egyháznak e nyilatkozatban előadott tanítására.” (41) „Mindez nem fosztja meg komolyságuktól a megigazulástanra vonatkozó elítéléseket. Közülük számos nem volt egyszerűen indokolatlan: megmaradnak számunkra „üdvös figyelmeztetéseknek”, melyeket figyelembe kell vennünk a tanításban és a gyakorlatban.” (42) „A megigazulástan alapvető igazságaiban elért konszenzusunknak hatnia kell egyházaink életére és tanítására, és itt kell igazolódnia. E tekintetben vannak még különböző súlyú kérdések, amelyek további tisztázást igényelnek. Ezek többek között Isten igéje és az egyház tanítása viszonyára, valamint az ekkléziológiára, az egyházi tekintélyre, az egyház egységére, a papi szolgálatra és a szentségekre, végül pedig a megigazulás és a szociáletika kapcsolatára vonatkoznak. Meggyőződésünk, hogy az elért konszenzus szilárd alap az ilyen tisztázáshoz.” (43)

Meggyőződésem, hogy ez a megállapodás továbbvihető a szentségtanra is. Mégpedig ebben éppen Ágoston lehet segítségünkre! Az alapot erre az szolgáltatja, hogy a XVI. századi nyugati egyházszakadás idején, és nem csökkenő intenzitással azóta is, mind a két fél Ágostonra is hivatkozik szentségtanának kifejtésénél, magyarázatánál. Két példa:

- Kálvin Institutio-jának szentségtani részében a számos óegyházi citátum között hat idézetet hoz Ágoston János homíliáiból[19];

- A Katolikus Egyház Katekhizmusa (1993) szintén hat helyen: a papi szentség (1584)[20], a bűnök meggyónása (1458)[21], az egyház és Krisztus egysége (795)[22], az eukharisztia és a keresztények egysége (1398)[23], a megigazulás (1994)[24] és a keresztség az egyházban (1228)[25] témakörök kapcsán hivatkozik Ágoston János homíliáira.

Ezekből egy, mégpedig a szentség meghatározására vonatkozó, teljesen megegyezik!

            Az Ágoston által ránk hagyott szentségteológiának része a XVI. századból megörökölt két megközelítés is, de sokkal nagyobb hangsúlyt kap nála másik két megközelítés: a kegyelemtani és az ekkléziológiai összefüggés. Itt is két ellentétes irányú megközelítésről van szó: az isteni kegyelem oldaláról és az Ő földi egyháza felől. Ez Ágostonnál fontos szerepet tölt be a szentségtanban. Első látásra viszont azt érezzük, ez ma nem visz minket előre! Hiszen a kegyelemmel kapcsolatban a predestináció-tan nem összeköti Rómát a protestáns közösségekkel, hanem elválasztja őket; az egyháztan pedig folyamatos feszültségek forrása a teológusok és a helyi közösségek között is.

Viszont, ha a XVI. századból megörökölt, ágostoni elemeket is tartalmazó megközelítéseinket kiegészítjük az abból még hiányzó ágostoni elemekkel, amelyek az évszázadok során elvesztek - s most, mint hiányzó láncszemek a szakadás emlékét őrzik csupán. Akkor nem csak hogy teljesebb lesz a szentségtani képünk, de megtaláljuk azt a közvetítő elemet, amely kiengeszteli az addig szembenálló megközelítéseket és egy kerek egészet kapunk.

Mit eredményez Ágoston szentségtani rendszere? Az isteni és az emberi oldalról való megközelítéseket megbékíti egymással az egyház, és a kegyelem oldaláról való megközelítés!

A katolikus tanítás protestáns módon megfogalmazva Ágoston szentségtani rendszerében: Isten újjáteremtő, a szentségben személyesen jelenlévő, azt saját testévé átlényegítő kegyelme tisztítja meg az embert bűnétől, teszi igazzá, s hozza létre az egyházat.

A protestáns tanítás katolikus módon megfogalmazva Ágoston szentségtani rendszerében: A hit által megigazult embernek Isten az egyház által közvetített szentségekben adja kegyelmét.

---

[1] Ágostonnak a keresztségről és az eucharisztiáról mondott katekhetikus homíliái, mint a 227. Sermo.

[2] Ágoston De civitate Dei 10, 5.

[3] GÁNÓCZY S.: Bevezetés a katolikus szentségtanba. (Napjaink Teológiája), Pannonhalma 2006, 41.

[4] U. o. 42.  

[5] Ágoston Contra Faustum 19,16.

[6] Ágoston In Johannis evangelium tractatus 80,3. Itt is és a tanulmány más helyein Révészné Bartók Gertrud fordításában idézem. Megjelent SZENT ÁGOSTON: Beszédek a János evangéliumáról (Ókeresztény Örökségünk), Budapest 2008.

[7] Ágoston In Johannis evangelium tractatus 26,11.

[8] H. DENZINGER – P. HÜNERMANN (ed.): Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai. (Fila B. – Jug L. – Romhányi B. – Sabbak G.). Bátonyterenye – Budapest, 2004. 1600-1613.

[9] 1. Szentségek száma hét; 2. Az Ószövetség és az Újszövetség szentségei különböznek egymástól, mert az Ószövetségiek csak ígérték, az Újszövetségiek meg is adják azt, amit jeleznek; 3. A hét szentség egymástól különbözik; 4. Szükségesek a szentségek az üdvösségre; 5. A szentségek nem csak a hit táplálására valók; 6. A szentségek önmagukban is kegyelmet közölnek – hit nélkül is; 7. Mindig és mindenkinek kegyelmet közvetítenek a szentségek; 8. A szentségek a cselekmény által és nem a hit által közlik a kegyelmet; 9. Három szentség (keresztség, bérmálás, egyházi rend) által eltörölhetetlen karakter nyomódik a lélekbe, ezért megismételhetetlenek; 10. Nem minden keresztyénnek van hatalma kiszolgáltatni a szentségeket; 11. A kiszolgáltatóban ott kell lennie a szándéknak, hogy azt tegye, amit az egyház tesz; 12. A halálos bűnben lévő kiszolgáltató is közvetíti a szentséget; 13. Senki nem vetheti meg, és nem alakíthatja át a Katolikus Egyház elfogadott szertartásait.

[10] U. o. 1614-1627. A 14 kánon a következő: 1. János keresztségének és Krisztusénak nem ugyanaz a hatása; 2. Szükséges a természetes víz is a keresztséghez; 3. A keresztség szentségéről a római Egyház az igazi tanítást tanítja; 4. Az eretnekek által, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében kiszolgáltatott keresztség igazi keresztség; 5. A keresztség szüksége s az üdvösségre; 6. A megkeresztelt elveszítheti a kegyelmet; 7. A megkeresztelt nem a hitnek lett adósa, hanem meg kell tartania Krisztus minden törvényét; 8. A megkeresztelt nem szabadul fel az egyház törvényei alól; 9. A keresztségben tett ígéret nem érvényteleníti a későbbi fogadalmakat; 10. A keresztség után elkövetett bűnöket a keresztségre való visszaemlékezés, vagy a hit nem teszi bocsánatossá; 11. A szabályosan kiszolgáltatott keresztséget nem kell megismételnie a bűnbánatot tévő hittagadóknak; 12. Nem akkor kell megkeresztelkedni, amikor Krisztust megkeresztelték, s nem is a halál pillanatában; 13. A kisdedeket meg kell keresztelni és a hívek közé kell számolni őket addig is, míg nem tudják kifejezni hitüket; 14. Aki megkérdezi azt a felnőttet, akit gyermekkorában kereszteltek, hogy érvényesnek érzi-e a keresztségét, s ha nemmel válaszol, eltiltják az eukhrisztiától – az legyen kiközösítve.

[11] U. o. 1635-1661. A nyolc fejezet: 1. Jézus Krisztus valóságos jelenléte a legszentebb Oltáriszentségben; 2. Ezen legszentebb szentség alapításának módja; 3. A legszentebb Oltáriszentség kiválósága a többi szentség fölött; 4. Az átlényegülés; 5. Ezt a legszentebb szentséget megillető tisztelet és imádat; 6. Az Oltáriszentség őrzése, és elvitele a betegekhez; 7. Az előkészület, amely az Oltáriszentség méltó vételére szükséges; 8. Ennek a csodálatos szentségnek a használata.

[12] U. o. 1725-1734. Ezek a következők: 1. A laikusok és a nem miséző klerikusok nincsenek isteni jogon arra kötelezve, hogy mindkét szín alatt áldozzanak; 2. Az egyház hatalma az Oltáriszentség kiszolgáltatásánál; 3. Bármelyik szín alatt az egész és teljes Krisztust, és igazi szentséget veszünk magunkhoz; 4. A kisgyermekek nincsenek kötelezve a szentáldozásra.

[13] U. o. 1738-1759. 1. A miseáldozat alapítása; 2. A látható áldozat engesztelő jellegű élőkért és holtakért; 3. Misék a szentek tiszteletére; 4. A mise kánonja; 5. A miseáldozat ünnepélyes szertartásai; 6. Mise, amelyben egyedül a pap áldozik; 7. A víz, amelyet a kehelyben felajánlandó borhoz elegyítenek; 8. A misét ne végezzék szerte mindenhol népnyelven; misztériumait magyarázni kell a népnek; 9. Bevezető a kánonokhoz.

[14] U. o. 1760.

[15] U. o. 1862-1870.

[16] Luther Márton: Kis Káté (1529), Luther Márton: Nagy Káté (1529), Melanchton Fülöp: Ágostai Hitvallás (1530), Melanchton Fülöp: Az Ágostai Hitvallás Apológiája (1531), Luther Márton: Schmalkaldeni Cikkek (1536-1538)

[17] A legelfogadottabbak és így a legelterjedtebbek. Svájcban: Zwingli Ulrik: 67 tétel (1523), Haller Berthold – Kolb Ferenc: A 10 Berni Tézis (1528), Oecolampadius János (1531-ben írta, Myconius Oswald 1532-ben átnézte): Az I. Bázeli Hitvallás (1534-ben Bázel elfogadta), Bullinger Henrik – Grynaeus Simon – Myconius Oswald: II. Bázeli / I. Helvét Hitvallás (Confessio Helvetica Priori sive Basileensis Posterior 1536), Genfi Hitvallás (1536), Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja (1545), Zürichi Egyezmény (Consensus Tigurinus 1549), Bullinger Henrik: A II. Helvét Hitvallás (1566). Nyugat-Európában: Keleti–Fríz Hitvallás (1528), La Rochelle-i Hitvallás (Confessio Gallicana 1559), Skót Hitvallás (Confessio Scotica 1560), Belga Hitvallás (Confessio Belgica 1561), Heidelbergi Káté (1563), Ír Hitvallás (1615), Westminsteri Hitvallás (1647), Westminsteri Kis Káté (1646), Westminsteri Nagy Káté (1648). Hazánkban: Az Erdődi Közzsinat hitvallása (1545), A Debreceni Egervölgyi Hitvallás (1561-1562), Méliusz Juhász Péter: Csengeri Hitvallás (Confessio Vera 1570), Siderius János: Kisded gyermekeknek való katechizmus, azaz a keresztyéni hitnek fő ágazatairól rövid kérdések és feleletek által való tanítás (1597).

[18] A 42 artikulus (1552) és a 39 artikulus (1563).

[19] Ágoston In Johannis evangelium tractatus 26, 11. 12. 15; 15,8; 45,9; 80,3.

[20] U. o. 5,15.

[21] U. o. 12,13.

[22] U. o. 21,8.

[23] U. o. 26,6. 13.

[24] U. o. 72,3.

[25] U. o. 80,3.