2015. november 19., csütörtök

Genfi Hitvallás (1536)

Fárel Vilmos – Kálvin János:

Minden genfi polgár és lakos, valamint az ország minden állampolgára esküdjön meg e hitvallás betartásáról és megtartásáról, részlet ezen város egyházának pásztori levéléből

1. Egykori gyermekekként a tiszta és bűntől mentes tejet kívánjátok. (1Pt 2,2)
3. Legyetek készek bárkinek számot adni a bennetek lakozó reménységről.(1Pt 3,15)
4. Ha beszéltek, Isten igéjével szóljatok.

1. Isten igéje
Először kijelentjük, hogy egyedül a Szentírást szeretnénk követni, mint hitünk és vallásunk előírását, nem keverve bele semmit abból, amit az emberek Isten igéje nélkül találtak ki; és nem kívánunk lelki útmutatásként más tanítást követni, mint amit az Írásból tanulunk, ehhez semmit nem adunk hozzá és semmit nem veszünk el, ahogy ezt a mi Urunk parancsolja.

2. Az egyedüli Isten
A Szentírás tanítását követve valljuk, hogy egy Isten van, őt kell magasztalnunk, őt kell szolgálnunk, belé kell helyeznünk minden bizodalmunkat és reménységünket: bizonyosan tudjuk, hogy nála van minden bölcsesség, hatalom, igazság, kegyesség és kegyelem; és mivel ő Lélek, ezért lélekben és igazságban kell őt szolgálnunk. Egyszersmind irtózunk attól, hogy bizodalmunkat és reménységünket bármilyen más teremtménybe vessük, rajta kívül mást, angyalt vagy egyéb teremtett lényt dicsőítsünk; és lelkünk Urának mást, szentet vagy földi halandót és ne csak egyedül őt tekintsük; továbbá, hogy a neki járó tiszteletet külsőséges szertartásokkal és testi szokásokkal adjuk meg, mintha az ilyesmi kedvére volna; vagy hogy istenségét képen jelenítsük meg vagy magasztalás céljából készítsünk képet.  

3. Isten törvénye, az egyetlen törvény
Mivel ő a mi egyetlen Urunk és parancsolónk, ő uralkodik lelkiismeretünkön, és az ő akarata minden igazságszolgáltatás egyetlen törvénye. Valljuk, hogy egész életünket szent törvénye parancsolatainak kell alávetnünk, mely törvényben benne van a tökéletes igazság, és a kegyes és a neki tetsző helyes élethez nincs is szükségünk más törvényre, sem arra, hogy más jó cselekedeteket találjunk ki, mint azok, amelyek törvényében benne foglaltatnak, ahogy írva van: 2Móz 20,2-17: „Én az Úr vagyok, a te Istened …”

4. Az ember természete
Valljuk, hogy az ember természeténél fogva vak, homályban jár és semmit nem képes felfogni, szíve tele van bűnnel és romlottsággal, olyannyira, hogy a maga erejéből nem képes igazán megismerni Istent és ezért a jót cselekedni sem. Ha Istentől elhagyatva, saját természete szerint él, tudatlanságban marad, és nem tud mást cselekedni, csak a bűnt. Ezért van szüksége Isten világosságára, hogy üdvözüléséről helyes ismeretet szerezzen, szeretetében felemelkedjen, és megigazulván engedelmeskedjen az isteni igazságnak.

5. Az ember önmagában kárhozatra van ítélve
Mivel az ember természetétől fogva meg van fosztva minden Isteni világosságtól és igazságtól (amint azt fent írtuk), valljuk, hogy magára utalva nem várhat mást, mint Isten haragját és kárhozatát, ezért nem magában, hanem másban kell keresnie az üdvözülés lehetőségét.

6. Üdvösség Jézusban
Valljuk, hogy Jézus Krisztust azért adta nekünk a mi Atyánk, hogy benne megtaláljuk mindazt, ami belőlünk hiányzik. S mindazt, amit Jézus tett és elszenvedett a mi megváltásunkért, igaznak tartjuk, és nem kételkedünk benne, ahogy írva van az Apostoli Hitvallásban, melyet a templomban mondunk, nevezetesen: „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában…

7. Megigazulás Jézusban
Elismerjük, hogy Isten Jézus Krisztusban adta nekünk az alábbiakat: először is, mivel természetünknél fogva Isten ellenségei vagyunk, és csak haragját és ítéletét érdemeljük, de Jézus Krisztus közbenjárásával kiengeszteli Istent és visszakerülünk az ő kegyelmébe, Jézus igazsága és ártatlansága miatt megbocsáttatnak a mi bűneink, kiontott vére minden bűntől megszabadít és megtisztít minket.

8. Újjászületés Jézusban
Másodszor, hogy az ő Lelke által lélekben újjászületünk – vagyis testünk gonosz vágyai az ő kegyelme által elfojttatnak, és többé már nem uralkodnak bennünk. S éppen ellenkezőleg, akaratunk Isten akaratával fog egybeesni, hogy az ő útját kövessük és a neki tetszőt keressük – így általa kikerülünk a bűn (rab)szolgaságából, melynek hatalma természetünk miatt fogva tart minket, s ezzel a megszabadulással képessé válunk arra, hogy a jót cselekedjük és ne mást.

9. A híveknek mindig szükségük van a bűnbánatra
Végezetül, hogy újjászületésünk olyan, hogy mindaddig, míg meg nem szabadulunk földi testünktől, sok tökéletlenség és gyöngeség marad bennünk, ezért Isten szemében továbbra is szegény és szerencsétlen bűnösök leszünk. Bármennyire is igyekszünk napról napra növekedni hitben és követni Isten igazságát, amíg itt vagyunk, soha nem érjük el a teljes tökéletességet. Ezért van mindig szükségünk Isten irgalmasságára, hogy megbocsáttassanak a mi bűneink és vétkeink. Ennélfogva mindig Jézus Krisztusban kell keresnünk a kegyelmet, és nem magunkban, benne kell bíznunk, semmiben sem hagyatkozva saját cselekedeteinkre.

10. Minden jó Isten kegyelméből való
Azért tehát, hogy (kellőképpen) magasztaljuk és dicsőítsük Istent, és hogy lelkünk megbékélhessen és megnyugodhasson, hisszük és valljuk, hogy minden fent említett jót csakis Isten kegyelmének és irgalmasságának köszönhetünk, tekintet nélkül saját érdemünkre és cselekedeteinkre, melyekért nem jár semmiféle jutalom, csak örök kárhozat. A mi Urunk ennek ellenére olyan kegyes volt, hogy fiát, Jézust áldozta fel értünk, s neki tetszőnek és kedvesnek fogadja el azokat a cselekedeteinket, melyeket hittel teszünk; nem azért, mert érdemesek arra, hanem mert nem tulajdonítja nekünk azok tökéletlenségét, csak azt nézi, hogy az ő lelke járja át azokat.

11. Hit
Valljuk, hogy hit által jutunk Isten ránk kiáradó kegyelmének ily nagy kincseihez és gazdagságához, úgy, hogy feltétlen bizalommal és szívbéli bizonyossággal hisszük az Evangélium ígéretét és elfogadjuk Jézus Krisztust, amint megjeleníti az Atya és leírja Isten igéje.

12. Egyedül Istenhez könyörgünk, és Jézus közbenjárását kérjük
Amint megvallottuk már, üdvözülésünket és minden jót egyedül Istentől várjuk és reméljük Jézus Krisztus közbenjárásával. Azt is valljuk, hogy minden szükségünkben könyörögnünk kell Istenhez Jézus Krisztusért, mert ő a mi közbenjárónk, szószólónk, aki elvezet hozzá. Egyben el kell fogadnunk, hogy minden jó tőle származik, ezért hálával tartozunk neki. Ugyanakkor tartózkodunk attól, hogy a szentek közbenjárását kérjük, mert ez emberek által kitalált, a Szentírásnak ellentmondó babona, s abból a bizalmatlanságból fakad, hogy Jézus Krisztus közbenjárása nem lenne elegendő.

13. Érthető imádság
Azt is valljuk, hogy minden imádságunkat bizonyos fokig értenünk kell, mert ha az imádság nem szívünk mélyéből, szeretetből fakad, akkor csak képmutatás és színlelés. Ezért megtanuljuk a mi Urunk imádságát, hogy jól tudjuk, mit kell tőle kérnünk: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben…”.

14. Szentségek
Valljuk, hogy a szentségek, melyeket a mi Urunk rendelt Egyházának, a hit gyakorlásának eszközei, és arra hivatottak, hogy egyrészt megerősítsék Isten ígéretébe vetett bizodalmunkat, másrészt tanúságot tegyenek az emberek felé. S a keresztény Egyház csak két Isten által elrendelt szentséget ismer: a keresztséget és az úrvacsorát; amit pedig a pápa uralma alatt hirdetnek a hét szentségről, azt mesebeszédnek és hazugságnak tartjuk.

15. Keresztség
A keresztség külső jel, mellyel a mi Urunk azt bizonyítja, hogy gyermekeivé és fiának, Jézusnak tagjaivá fogad minket. A keresztségben megjelenik a mi bűneinktől való megtisztulás, amit Jézus Krisztus vére által nyerünk el; és a mi testünk megöldöklése, amit az ő halálában nyerünk el, hogy benne élhessünk az ő Lelke által. S mivel gyermekeink is részesei Isten szövetségének, bizonyosak vagyunk afelől, hogy helyesen szolgáltatjuk ki nekik e külső jelet.

16. Az Úrvacsora
Az Úrvacsora külső jel, mely a kenyérrel és a borral ábrázolja az ő testével és vérével való igazi lelki közösséget. És azt valljuk, hogy amint ő elrendelte, az úrvacsorát a hívek társaságában kell kiosztani, hogy mindaz részesülhessen belőle, aki Jézussal szeretne élni. Mivel pedig a pápai mise átkozott és ördögtől való, mert felforgatja a fenti úrvacsora misztériumát – valljuk, hogy gyűlöletes számunkra, mint Isten által kárhoztatott bálványimádás. Egyrészt mert úgy veszik, mint a lelkek megváltásáért való áldozatot, másrészt mert a kenyérre úgy tekintenek, mint Istenre és úgy magasztalják, mint őt; egyéb benne rejlő gyűlöletes istenkáromlások és babonák miatt is, s mert Isten Igéjét haszontalanul emlegetik, mert gyümölcsöt sem terem, és épülésükre sem szolgál.

17. Emberi hagyományok
Az Egyház külső rendjéhez szükséges előírásokat, melyek célja, hogy béke, tisztesség és rend legyen a keresztyének közösségében, nem emberi hagyományoknak tartjuk. Benne foglaltatnak ugyanis Szent Pál általános rendelkezéseiben is, ahol azt kéri, hogy magunk között mindent ékesen és szép renddel intézzünk. Viszont elvetünk és a Sátán gonosz tanításának tartunk minden más olyan törvényt és alkotmányt, mely célja, hogy megbéklyózza a hívek lelkiismeretét, hogy nem Isten által elrendelt dolgokra kötelezze őket, hogy más istentiszteletet tartsanak, mint amilyet Isten elrendelt, és amely igyekszik véget vetni a keresztyének szabadságnak, hiszen a mi Urunk azt mondja, hogy hiába dicsőítik őt emberek által parancsolt módon. Ilyennek tartjuk a zarándoklatot, a szerzetesi életet, a húsok megkülönböztetését, a házasság megtiltását, a gyónást és a hasonlókat.

18. Egyház
Bár Jézus Krisztusnak csak egyetlen Egyháza van, elismerjük, hogy a hívek gyülekezetei különböző helyeken vannak¸ minden ilyen gyülekezetet is Egyháznak nevezünk. Mégis, mivel vannak olyan gyülekezetek, melyek nem a mi Urunk nevében gyűlnek össze, hanem éppen azért, hogy káromolják, és szentségtörésükkel bemocskolják őt, úgy véljük, hogy arról ismerszik meg Jézus Krisztus egyháza, hogy tisztán és hűségesen hirdetik, hallgatják és megtartják az ő Szent Evangéliumát; hogy helyesen szolgáltatják ki a szentségeket, még akkor is, ha vannak tökéletlenségek és hibák, hiszen emberek közt mindig lesznek ilyenek. Azt a helyet viszont nem tekintjük Egyháznak, ahol nem hirdetik, nem hallgatják, és nem tartják meg az Igét. Márpedig a pápa előírásai szerint működő Egyházak inkább az ördög imaházai, mint keresztyén Egyházak.

19. Exkommunikáció
Mivel mindig vannak olyanok, akik Istent és az ő szent beszédét ócsárolják, és nem használ nekik sem megrovás, sem intés, sem feddés, és mindent megtesznek a nagyobb büntetésért, szent és üdvös dolognak tartjuk a hívek között az exkommunikációt, mint fegyelmezési szabályt, melyet bölcsen rendelt el a mi Urunk. Azért, hogy a gonoszok ne rontsák meg kárhozatos beszédükkel a jókat, és ne káromolják a mi Urunkat, és hogy szégyenükben bánják meg bűneiket. Ezért úgy véljük, célszerű, hogy kellő figyelmeztetés után, ha nem tér jobb belátásra, minden közismert bálványimádót, káromkodót, gyilkost, útonállót, hamis tanút, lázítót, veszekedőt, becsmérlőt, verekedőt, iszákost, pazarlót zárjanak ki a hívek közösségéből mindaddig, míg meg nem bánja bűnét.

20. Az Ige hirdetői
Csak azokat tartjuk az Egyház lelkészeinek, akik hűen hirdetik az Igét, és Jézus Krisztus bárányait eszerint táplálják tanítással, feddéssel, vigasztalással, intéssel, megrovással, ugyanakkor ellenállnak az ördög minden hamis tanításának és hazugságának nem keverve a Szentírás tiszta tanításába sem álmaikat, sem képzeletük vad szüleményeit. Nem tulajdonítunk nekik más hatalmat, mint azt, hogy az Ige által vezessék, irányítsák és kormányozzák Isten rájuk bízott népét, az Ige hatalmazza fel őket arra, hogy irányítsanak, védjenek, ígéretekkel bíztassanak és fegyelmezzenek, az Ige nélkül nem szabad és nem is kell semmit megkísérelniük. Isten Igéjének igaz hirdetőit pedig Isten hírnökeiként és követeiként fogadjuk, akiket úgy hallgatunk, mint magát Istent, szolgálatukat az Egyház működéséhez szükséges isteni küldetésnek tekintjük, másrészt viszont valljuk, hogy nem szabad eltűrni, sem támogatni egyetlen olyan rosszra csábítót, hamis prófétát sem, aki eltér az Evangélium tisztaságától és saját fantáziáit követi, bármilyen lelkészi címet is viseljen, sőt el kell utasítani, és el kell távolítani Isten népétől.

21. A felsőbbség

Szent célért és Isten helyes rendelése szerint éppúgy uralkodnak és vezetnek minket az elöljárók és a feljebbvalók, mint a királyok és a hercegek. Az utóbbiakhoz hasonlóan kötelességüket teljesítve ők is Istent szolgálják, és keresztyén hivatást töltenek be, egyrészt védelmezik az elesetteket és ártatlanokat, másrészt jóváteszik és megbüntetik a romlott emberek gonoszságát, ezért megbecsülést, tiszteletet, engedelmességet és alázatot érdemelnek tőlünk, meg kell tartanunk parancsolataikat, viselnünk kell a tőlük kapott terheket úgy, hogy Isten előtt ne vétkezzünk. Tehát Isten helytartóinak kell őket tartanunk, akiknek nem szabad ellenszegülnünk, mert az Istennek való ellenszegülés lenne, szolgálatukra pedig úgy kell tekintenünk, mint Isten rájuk bízott szent küldetésére, hogy minket kormányozzanak és irányítsanak. Ezzel azt valljuk, hogy minden kereszténynek kötelessége, hogy imádkozzon Istenhez hazája elöljárói és uralkodói boldogulásáért, hogy betartsa mindazokat a törvényeket és szabályokat, melyek nem ellentétesek Isten parancsolataival, hogy tegyen a közösség javáért, nyugalmáért, hasznáért, hogy igyekezzen biztosítani az elöljáróknak kijáró tiszteletet és a nép nyugalmát, hogy ne áskálódjon, ne szítson zavargást, viszályt. Sőt, kijelentjük, hogy mindazok, akik hűtlenek elöljáróikhoz, és nem viselik szívükön a közjót abban az országban, ahol élnek, ezzel Istenhez való hűtlenségüket mutatják.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése