Az egyházfogalma hitvallásainkban

AZ EGYHÁZ FOGALMA HITVALLÁSAINKBAN[1]

Elöljáróban

·       az EGYHÁZ szó keresztyén körökben legalább három értelemben használatos: általánosságban jelenti Istennek a tér és az idő teljességében egybegyűjtött seregét; de jelenti a helyi gyülekezetet is annak minden járulékos részével, amelyben Isten Egyháza él; s legszűkebb értelemben az igehirdetésre és a szentségek kiszolgáltatására összegyűlt közösséget értjük alatta.

·       HITVALLÁSAINK alatt Egyházunk törvénye szerint „az Óegyházi Hitvallások, a II. Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté” (Az Egyház alkotmányáról és kormányzásáról 2§ 1. bekezdése) értendő. A II. Helvét Hitvallás XI. fejezetében Bullinger azzal foglalja össze a Krisztus személyére vonatkozó tanítást, hogy „tiszta szívvel hisszük és kényszer nélkül őszintén valljuk”[2] azt, amit a Szentírás, és a „négy első és leghíresebb zsinatnak, a niceainak, konstantinápolyinak, efézusinak és chalcedoninak hitvallásaiba és döntéseibe belevettek, boldog Athanasius hitvallásával és minden ezekhez hasonló hitvallással együtt”.[3] S ennek megfelelően A MRE hitvallásai iratai címet viselő kiadvány a függelékében hozza is ezeket a hitvallásokat. Nyilván a Káté által magyarázott Apostoli Hitvallást is ide, az óegyházi hitvallások közzé kell sorolnunk. Én a kontraszt kedvéért rövid kitérőben szeretném még bemutatni a reformáció korából két hazai hitvallásunk vonatkozó részeit, mégpedig a Debreceni-Egervölgyi Hitvallásét és a Tarcal-Tordai Hitvallásét. S zárásként a német Hitvalló Egyház Bármeni Teológiai Nyilatkozatára is vetünk egy pillantást, mint a XX. század egyházi harcának örök mementójára.

Mindannyian ismerjük a Szentírás tanítását az egyházról, s ismerjük a gyülekezeteinkben általánosan elterjedt egyházképet. Tudjuk, hogy milyen messze van a kettő egymástól. Sejtjük, hogy ennek van történelmi, társadalmi, teológiai és még ki tudja hányféle oka. Most a Szentírás és a mai egyházkép között valahol félúton található egyházfogalomról, a hitvallásaink egyházfogalmáról lesz szó. S közben ki-ki eldöntheti, hogy ez vajon az eltávolodás útján van félúton, vagy a Bibliához visszavezető út mentén mutat a keresőnek jó irányt!

          Hitvallásaink minden tanítása, így az egyházról szóló is a keletkezési helyük és koruk kihívásainak megfelelően lettek megfogalmazva. Fel nem tett kérdésekre nem adtak választ – ezért volt, és van szükség újabb, és újabb hitvallásokra. Mindegyik hitvallás épít a már meglévőkre, ezért mutatkozik célszerűnek a legkorábbitól elindulni és haladni előre az időben.   

A 325. évi Niceai Egyetemes Zsinat hitvallása

Látszólag nem tartalmaz az egyház fogalmára vonatkozó meghatározást, s mégis már első szava, mint minden zsinati hitvallás első szava kifejezi a hitvallások egyházfogalmának legalapvetőbb részét. Amikor ugyanis azt mondja: „hiszünk” – ezzel kifejezésre juttatja, hogy a hivőknek az a fajta közössége az egyház, amely meg tudja vallani közös hitét.

A másik fontos kitétel, amely viszont már magán viseli a korszak sajátosságát, az a hitvallás záradékának kerete: „Akik pedig azt mondják… azokat átokkal sújtja a szent, egyetemes és apostoli egyház.”. Ekkorra ugyanis, ahogy arról Baszileiosz, a kappadókiai Caesarea püspökének írásai tanúskodnak, elvált egymástól a korábban szorosan összetartozó tanítás, tantétel (dogma) és bizonyságtétel (kérygma),[4] azaz a tudományosan átgondolt és megfogalmazott egyházi tanítást ő különböztette meg először a spontán bizonyságtételtől és az annak nyomán kialakult igehirdetéstől. Ezzel együtt az egyház fogalma is megváltozott: az egy hitet megvallókról, akik megfogalmazni is ugyanúgy fogalmazták meg hitüket, most a hangsúly áttevődött az egy tant elfogadók, és megvallók közösségére. A Konstantini fordulat által beköszöntött viszonylagos nyugalom egyik legmegdöbbentőbb ára éppen ez volt. Az egyházat politikai céljaira felhasználó császárnak egységes egyházra volt szüksége az egységes birodalomhoz – ezt viszont csak úgy lehetett megvalósítani, ha a bizonyságtételekben megnyilvánuló hit helyébe, a tantételekben megfogalmazott hit került. 

A 325. évi Niceai Zsinat Hitvallásának aktualitása

Először is: A mi gyülekezeteink, a mi egyházunk meg tudja-e vallani közös hitét? Egy olyan világban, ahol a közös hitvallás helyett, a „hiszek a magam módján” szubjektív világnézet uralkodik, soha nem látott aktualitása van a közösség hitvallástételének. Ami nem feltétlenül csak azt jelenti, hogy mint egy kötelező liturgikus elemet minden istentiszteleten mondjuk el az Apostoli Hitvallást. S nem is csak azt, hogy mindannyiunknak tudomásul kellene vennie: jól átgondolták eleink a kátémagyarázatos istentiszteletek szükségszerűségét, s számunkra is létkérdés: ismerjük-e, értjük-e a hitvallásainkat! A felnövekvő nemzedéknek pedig igénye is van arra, hogy a sokféle helyhez, vagy személyhez kötött konfirmációs káté mellett, vagy helyett megismerje egyháza „hivatalos hitvallását” is. Azaz összességében mivel egyházunk tantételeinek elsődleges megjelenési formája a hitvallás, ugyanúgy, mint volt a Szentírásban és ennek megfelelően az ókeresztyén korban, és a reformáció idején is. Isten üdvözítő tevékenységét Krisztusban láthatjuk megvalósulni, ami meghatározza a keresztyén egyén és közösség önazonosságát.[5] Ahogy a Szentírásban, vagy az egyház későbbi életében, úgy ma is a hitvallás kapcsolódik az istentisztelethez, mégpedig olyan formában, hogy „a hitvallás elsődlegesen Istenhez szól az adoratio hangján”.[6] Ennek kell átjárnia gyülekezeteink közösségi életét.

Másodszor: Gyakran halljuk, hogy a Nagy Constantinus által elindított folyamatok eredményeként kialakult népegyházi keretek felbomlani látszanak korunkban. Akkor adódik a kérdés: ez miért ne vonatkozhatna a Konstantini fordulattal beállt romboló hatású hangsúlyeltolódásokra is? Azaz miért nem tudunk visszatérni Isten gyülekezetének egy olyan meghatározásához, hogy az Egyház azoknak a közössége, akik Krisztust úrnak vallják? Miért adja át olyan nehezen a helyét a holt betűből álló tantétel a Lélektől megelevenített bizonyságtételeknek?

A 381. évi Konstantinápolyi Egyetemes Zsinat hitvallása

„Hiszünk egy, szent, egyetemes, apostoli egyházban” hangzik az egyház fogalmát alapvetően meghatározó megfogalmazás, amely a niceai formula záradékában is részleteiben már megtalálható volt. Hiszen ezek a meghatározások nem a szentháromságtani viták eredményeként társultak az egyház fogalmához, hanem sokkal inkább a II. századi egyháznak a halotti maszkként arcára tapadt gnózissal folytatott élet-halál harcának lenyomatai a hitvallásban.

·       Az Egyház egy!

-        Az egy Istennek egy egyháza van, mert az egyház nem emberektől van, hanem Istentől! Ez a gnózissal folytatott küzdelemben felismert igazság különös nyomatékot kapott, amikor a szentháromságtani vitákban a három isteni személy lényegi egységét deklarálta az egyház. Szókratész Egyháztörténetének beszámolója a korabeli fővárosi viszonyokról öt püspököt nevez meg a fővárosban (a niceánus: Nektarioszt; a novatianus: Agelioszt; az ariánus: Démophiloszt; az anomoianus: Eunomioszt; és a makedóniánus: küzikoszi Eleuszioszt), akik benyújtották hitvallásukat 382. nyarán a császárnak, igazhitűségük bizonyítására.[7]).

-        Az egy Atyának vagyunk gyermekei (Cyprianus: „Akinek az egyház nem az anyja, annak az Isten nem lehet az Atyja”), az egyetlen főhöz, Krisztushoz tartozó egyetlen testnek vagyunk tagjai, az egy Lélek éltet és vezérel minket. Nem csak a Szentháromság lényegi egységének megfelelően egy az egyház; hanem a három isteni személy munkája is egy egyházat feltételez.

-        Az egyház egy-sége lényegi egy-ség, mely a lelki tartalomra utal (Ef 4,4-6) és nem számbelileg értendő, mely esetleg az egyetlen intézményrendszert sugallná. 

·       Az Egyház szent!

-        Az egyház szent, mert Isten tulajdona. Ez nem előjog a mi számunkra, hanem Isten kegyelme hozzánk. Az ősi szlogen: „Egyházon kívül nincs üdvösség.” Csak akkor értelmezhető helyesen, ha onnan indul el, hogy Krisztuson kívül nincs üdvösség. De ez elég nyilvánvaló módon, nem kisajátítható.

-        Az egyház szent, mert Krisztus megszentelt bennünket, és így az egyház tagjai a szentek közösségét alkotják. Minden gyarlóságuk ellenére is, habár tisztulásra szorulnak, de őbenne szentek!

-        Az egyház szentsége lényegi szentség. Nem etikai, vagy lelki perfekcionizmus.

·       Az Egyház egyetemes!

-        Isten igéje az egész világon és az egész világnak szól, ebből adódik az egyház egyetemessége, aminek semmi sem szabhat határt (nyelvek, fajok, osztályok, társadalmi rendszerek, kultúrák – Erdélyi szászok templomai, és a kárpátok menti törésvonala a reformációnak). Sem tér, sem idő nem gátolhatja meg.

-        Az egyház egyetemessége a teremtés, megváltás és megszentelés egyetemességéből fakad, tehát Isten munkája. Ennek következménye, hogy az egyház egyetemessége nem a világegyház szervezeti kiépítésén múlik, hanem sokkal inkább az egyháznak az Isten missziójába való bekapcsolódásán.

-        Az egyház egyetemessége sem vizuális, hanem spirituális egyetemesség. 

·       Az Egyház apostoli!

-        Az egyház apostoli, mert az apostolok tanítását követi, és az apostoli küldetést mind alkalmas, mind alkalmatlan időben vállalja.

-        Nem jogi fogalom az apostoliság, hanem hitbeli értelme van.

A 381. évi Konstantinápolyi Egyetemes Zsinat hitvallásának aktualitása

Az egységet illetően két kísértést emel ki Török István: az „összegyházi organizációt” és a „felhizlalt felekezeti öntudatot”.[8] Az egyház egysége a hit tárgya és nem a reménységé – mondja Sebestyén Jenő.[9] Ami már megvan, abban nem kell reménykednünk. Az egység nem nálunk van, hanem Istennél – senki nem játszhatja a mennyország portását.

A szentséget illetően vigyáznunk kell, nehogy visszaéljünk vele, mintha az a mi tulajdonunk lenne, és erkölcsi, közéleti esetleg lelki előjogokat kovácsoljunk belőle. Ez vezethet mások megítéléséhez, önmagunk felmagasztalásához… Az egyház szentsége ugyanis szintén a hit tárgya, nem a reménységé, ez Krisztusban készen van a számunkra, de mi nem érhetjük el (Pál: nem, mintha már elértem volna, de célegyenest nekidőlök), de törekednünk kell rá. 

Az egyetemességet illetően az egyház igehirdetését, evangélizációját és misszióját kell figyelembe vennünk, és nem a szervezetet és a hierarchiát. Soha nem szabad elfelednünk, hogy mi is katolikusok vagyunk, csak nem római katolikusok, hanem református katolikusok.  

Az apostoliságot illetően van egyszer egy kettős veszély: a túlzott tradicionalizmus, és a gyökerek megvetése. S ott van a római minta, amikor jogi spekulációkkal kizárólagosságot követel magának egy közösség.

A 421. évi Efézusi Egyetemes Zsinat hitvallása és a 451. évi Khalkédóni Egyetemes Zsinat hitvallása

          Mindkét hitvallás a Krisztus kettős természetével foglalkozik, és így amennyiben az egyház fejének egyetlensége és a benne lévő természetek kettőssége kifejezésre talált, ugyanúgy fejlődött ki ennek nyomán az egyház e világban, de nem e világból állapotának egyre tudatosabb megfogalmazása. Ide vezethető vissza a látható és a láthatatlan egyház gondolata, a küzdő és a győzedelmes egyház képe.

Aktualitása: Egyházképünk csak akkor lesz keresztyén és biblikus, ha Krisztus személyéből indul ki!

Az Apostoli Hitvallás:

          „Hiszek egy, közönséges, keresztyén anyaszentegyházat, szenteknek egyességét”, az ökumenikus fordítás szerint: „Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét.” Az eredeti megfogalmazásban: „sanctam ecclesiam catholicam, sanctorum communionem”. A magyar fordítás betoldotta a „keresztyén” jelzőt, ami egyébként érdemben újat nem hoz az egyház fogalmához, csak egyértelműsíti a Krisztushoz tartozás tényét. Hasonló a helyzet az „anya” képpel, mely az egyház, mint a hívők anyja gondolatot ábrázolja ki, és teszi bele az anyaszentegyház kifejezésbe. Ennek hátterében viszont mariológiai megfontolások is feltalálhatóak.

          A szentek egyessége, vagy közössége kifejezés az egyház egyetemességének (élők és holtak) és szentségének egyidejű kifejezése, mégpedig az úrvacsorai közösség képével kiábrázolva.

Aktualitása: Bevett kifejezéseknek is lehetnek a Szentírástól messzire vezető képi hátterei! Az egyház fogalmához szervesen hozzátartozik a szentségekkel való élés, figyeljünk oda erre.

Az úgynevezett Athanásziosz-féle Hitvallás, Quicunque (VII-IX. sz. Rheims)

A Niceában elkezdődött folyamat egyik végletes példája: „aki idvezülni akar: mindenekelőtt szükséges, hogy megtartsa az egyetemes hitet… Ez az egyetemes hit: amelyet, aki hűségesen és erősen nem hisz, nem idvezülhet.” A Péter bizonyságtételétől: „Te vagy a Krisztus az élő Isten Fia!” végtelenül messzire jutott az egyház. Az üdvösség feltétele az igaz tanításba vetett hit…

A Heidelbergi Káté

          „Hiszem, hogy Isten Fia a világ kezdetétől fogva annak végéig  az egész emberi nemzetségből   Szentlelke és igéje által az igaz hit egyességében  magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe , azt oltalmazza és megőrzi . És hiszem, hogy annak én is élő tagja vagyok  és örökké az is maradok.” (54. Kérdésre adott válasz.) Benne van az egység: „az igaz hit egyességében”, a szentség: „magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe”, egyetemesség: „a világ kezdetétől fogva annak végéig az egész emberi nemzetségből”, és az apostoliság: „igéje által az igaz hit egyességében”. Visszatér a bizonyságtételhez, megvallva Krisztus Istenfiúságát, és fölvállalva a személyességet: „Hiszem, hogy Isten Fia… És hiszem, hogy annak én is élő tagja vagyok  és örökké az is maradok.”

„Először, hogy minden egyes hivő, mint tag, az Úr Jézus Krisztusnak, minden Ő javainak és ajándékainak osztályrészese, továbbá, hogy ki-ki kötelességének ismerje, hogy Istentől nyert ajándékait készséggel és örömmel a többi tag javára és üdvösségére fordítsa.” (55. Kérdésre adott felelet).

Összefoglalja az eddigieket a Krisztus test képet kibontva. Alapja az Isten kegyelmi kiválasztása! Nem a mi rendelkezésünkre álló emberi mérce.

A II. Helvét Hitvallás

          „mindig volt, van is és a világ végéig lesz egyház, azaz a hívőknek a világból elhívott és egybegyűjtött gyülekezete, vagyis minden szenteknek egyessége”… „az igaz Istent az idvezítő Krisztusban, az ige és a Szentlélek által valósággal megismerik és igazán tisztelik, azonkívül a Krisztus által ingyen ajándékozott összes javakban hit által részesülnek.”… „És mivel egyedül csak egy az Isten, egy a közbenjáró Isten és emberek között, Jézus a Messiás; viszont egy az egész nyáj pásztora, egy ennek a testnek a Feje, végül egy a lélek, egy az idvesség, egy a hit, egy a testamentom vagyis a szövetség: szükségesképpen következik, hogy csakis egy az egyház, amelyet azért nevezünk közönségesnek, mert egyetemes, és a világ minden részén el van terjedve és minden időre kiterjed és sem helyhez, sem időhöz nincs kötve.”… „van egy küzdő, és van egy másik, a győzedelmeskedő egyház. Amaz még küzd a földön és harcol a testiséggel, világgal és ennek fejedelmével a sátánnal, a bűnnel és halállal; emez pedig elnyervén már a pályabért, diadalmaskodik az égben mind a fölött, amit legyőzött és örvendez az Úr előtt. Mindamellett közöttük közösség, azaz kapcsolat van.”… „A földön küzdő egyházban mindig számos rész-egyház volt; ezek azonban mindannyian az egyetemes egyház egységéhez tartoznak.” … „Mindezen népekre nézve azonban csakis egy közösség volt és van, egy idvesség az egy Messiásban, akiben - mint egy testnek a tagjai - egy Fő alatt egyesülnek mindnyájan, ugyanazon hitben, ugyanazon lelki eledelben és italban részesülvén.”… „Isten emez egyházát nevezzük az élő Isten házának, amely élő és lelki kövekből épült (1Pét 2,5) és mozdíthatatlan kősziklára helyeztetett azon az alapon, amelyen kívül mást nem lehet vetni (1Kor 3,11) és ezért igazság oszlopának és erősségének is nevezi az apostol. (1Tim 3,15) Míg az egyház ezen a kősziklán a Krisztuson és a próféták és apostolok alapján nyugszik: addig nem téved.”… „A főnek kiváló jelentősége van a testen. Belőle árad élet a testbe, szelleme igazgatja mindenekben, belőle jő növekedés és gyarapodás egyaránt. Éppen ezért a testnek csakis egy feje van és ez a testtel összhangzásban van. Ennélfogva nem lehet más feje az egyháznak, mint Krisztus. Mert valamint az egyház lelki test: úgy szükségképpen hozzáillő, bizonyára lelki fejének kell lenni. És nem is kormányozhatja más lélek, mint a Krisztus lelke. Pál apostol is ezt mondja: Ő az egyház testének Feje, aki a kezdet és a halottak közül elsőszülött, hogy mindenek között Ő legyen fő. (Kol 1,18) Ugyanő mondja: Krisztus Feje az egyháznak és ugyanő megtartója a testnek. (Ef 5,23)”… „Krisztus az Úr, Ő marad az egyedüli egyetemes pásztor, a főpap az Atya Isten előtt, és az egyházban az összes főpapi vagyis főpásztori tisztet mind e világ végezetéig Ő teljesíti, annakokáért nincs szüksége semmi helyettesre, amilyenre csakis távollevőnek van szüksége. Krisztus azonban jelen van az egyházban (Mt 28,20) és annak életadó feje. Apostolainak és az apostolok utódainak igen szigorúan meg is tiltotta az egyházban való elsőbbséget és uraskodást. (Mt 20,26) Mindazokat tehát, akik e tiszta igazságnak ellene mondanak és ellene szegülnek s Krisztus egyházába ellenkező kormányzatot visznek be: kicsoda ne látná át, hogy azok közé kell sorolnunk, akikről Krisztus apostolai, Péter (2 Pét. 2,1) és Pál (ApCsel 20,29-30 2Kor 11,3 2 Thess 2,3) jövendölnek.”… „az egyháznak az apostoloktól eredő kormányzása elegendő nekünk az egyház jó rendben tartására, mert az egyház kezdetben - midőn még ilyesféle római fő nélkül volt, amilyenről most azt mondogatják, hogy az egyházat rendben tartja - egyáltalában nem volt rendetlen és rendezetlen. A római fő megőrzi ugyan zsarnokságát és az egyházba behurcolt romlottságot, de koronként meg is akadályozza, útját állja és minden erejéből meghiúsítja az egyház reformálását.

 Azt vetik szemünkre, hogy a mi egyházainkban - miután a római egyháztól különváltak - sokféle viszálykodások és szakadások vannak, és így azok nem igazi egyházak. Mintha bezzeg a római egyházban soha semmiféle szakadások, ellenkezések és versengések nem fordultak volna elő, még pedig a vallás dolgában, és nem annyira az iskolákban, mint a szószékeken, a nép körében. Tudjuk, hogy az apostol mondotta: Isten nem zavarnak, hanem békességnek Istene. (1Kor 14,33)”… „A Krisztus igaz egyházával való egyességet pedig oly nagyra becsüljük, hogy tagadjuk, mintha élhetnének Isten előtt azok, akik az Isten igaz egyházával közösségben nincsenek, hanem tőle elszakadnak.”… „Viszont nem mindnyájan szentek, élő és igaz tagok azok, akiket az egyházhoz számítanak. Mert sok képmutató van, akik Isten igéjét külsőképpen hallgatják és a sákramentumokban nyilvánosan részt vesznek és Istent egyedül a Krisztus által segítségül hívni, Krisztusról mint egyedüli igazságukról vallást tenni, Istent tisztelni, a szeretet munkáit gyakorolni és a megpróbáltatások közepett egy ideig türelemmel kitartóknak látszanak: de belsejökben a Lélek igazi megvilágosítása, az igaz hit, a szívbeli tisztaság és a kitartó állhatatosság nincs meg. Bárkik és bármik legyenek is ezek, utoljára leálcáztatnak. János apostol ugyanis így szól: Mi közülünk mentek ki, de nem közülünk valók valának; mert ha mi közülünk valók voltak volna, megmaradtak volna velünk. (1 Ján. 2,19) Ezeket, bár nem tartoznak az egyházhoz, mégis amíg kegyességet színlelnek, az egyházhoz számlálják éppen úgy, mint a társadalom árulóit, mielőtt felfedezik őket, a polgárokhoz számítják, és miként a búza között konkoly és polyva találtatik, vagy miként az ép testen golyvák és daganatok fordulnak elő, holott valósággal inkább nyavalyái és éktelenségei a testnek, mintsem valódi tagjai. Annakokáért Isten egyházát méltán hasonlítjuk hálóhoz, amely mindenféle halat fog és szántóföldhöz, amelyen búza és gyom is találtatik. (Máté 13,24.47) Itt felettébb óvakodnunk kell, hogy idő-nap előtt ne ítéljünk és ne iparkodjunk kizárni, kárhoztatni avagy tönkre tenni azokat, akiket az Úr nem akar kizáratni és kárhoztatni, vagy akiket az egyház károsodása nélkül eltávolítanunk nem lehet. Viszont vigyázni kell arra is, hogy míg a hívek szunnyadoznak, azalatt a gonoszok eljövén, kárt ne okozzanak az egyháznak.

Tanítjuk továbbá, hogy buzgón kell ügyelni arra, miben áll főképpen az egyház igaz és egységes volta, hogy könnyelműen szakadásokat ne okozzunk és ne terjesszünk az egyházban. Nem a ceremóniákban és külsőleges szokásokban áll az, hanem inkább a közös hit igazságában és egységében. A közös hitet pedig nem emberi törvények adták előnkbe, hanem a szentírás, amelynek rövid tartalma az apostoli hitvallás. Olvassuk ugyan, hogy a régieknél szertartási tekintetben sokféle különbség volt, de ez szabad volt és sohasem gondolt senki arra, hogy emiatt az egyház egysége megszűnnék. Azt mondjuk tehát, hogy az egyház valóságos egysége a hittételekben és Krisztus evangéliomának igaz, összhangzó hirdetésében és magától az Úrtól világosan rendelt szertartásokban határozódik. Amiért is kiválóan hangsúlyozzuk az apostol eme mondását: Akik csak tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk. De ha valamiben másképpen gondolkoztok, azt is kijelenti néktek az Isten. De amire eljutottunk, ugyanez szerint járjunk, mint szabály szerint; ugyanúgy gondolkozzunk. (Fil. 3,15-16)”

Hagyományos képek, polemizálva, biblikusan előadva. A reformáció korának hitvitái előtérbe állítják a látható (külső egyház) és a láthatatlan egyház közötti feszültséget. Ennek megfelelően különbség van az ismertető jelek (notae): igehirdetés, sákramentumok; és a tulajdonságok (attributa): egység, szentség, egyetemesség, apostoliság között. A látható egyházban keresték a reformátorok az igaz egyház megvalósításának lehetőségét, küzdöttek a hamis egyház ellen. Ezért írták le az igaz egyház ismertető jeleit, és a hamis egyházét, hogy mindenki el tudjon igazodni a kettő között.

Aktualitása a reformátori hitvallásoknak: Meg tudjuk-e ma is ilyen aktuálisan mondani a reformátori összegzések alapján az igaz egyház ismertető jeleit? Igehirdetés tisztasága (igazán/őszintén hirdetik), szentségeket helyesen/Krisztus rendelése szerint kiszolgáltatják. Igehirdetés: nem politikai kortes beszéd, nem emberi tudományok népszerűsítése (pszichológia)… Sákramentumok kiszolgáltatása: előkészítő bűnbánat, a bűnbocsánat meghirdetése, Krisztus halálának hirdetése, hálaadás a bűn eltörléséért és a lelki táplálékért, közösség Istennel. Megvizsgáljuk-e ki járul a szent asztalhoz? Mennyire hagyjuk magunkat sodorni a liturgia egyes rossz beidegződésével? Mennyire hagyjuk magunkat sodorni a liturgia változásainak bizonytalanságai által (legalább 3 liturgia van használatban: Ravasz László, Bartha Tibor és Csiha Kálmán nevéhez köthetően.)?  

A magyar református zsinati hitvallások:

A Debreceni-Egervölgyi Hitvallás (az 1561. évi Nagyváradi Zsinat, az 1562. évi Debreceni és Egervölgyi Zsinatok hitvallása)

          Az egyház alapja: Isten kegyelme, Krisztus az Ő érdemével, az Ige eszközlőleg, a próféták és apostolok tanítása szintén eszközlőleg.

Van igaz és van hamis egyház. Az igaz egyház: „Látható gyülekezete azon választottaknak, elhívottaknak, újjászületetteknek, hivőknek, és megigazultaknak, akik megtartják az üdv alapját a Krisztust és a tudomány alapját, a próféták és apostolok tudományát, helyesen és törvényesen élnek a sákramentumokkal, kárhoztatják minden istentelen hagyományait az embereknek, harcolnak az Antikrisztussal, bűnnel, világgal, vitézkednek az ő fejök a Krisztus alatt, megtartva a hitet, jó lelkiismeretet; kiknek gyülekezetökben vannak a képmutatók, mint juhok közé vegyült farkasok az utolsó napig.”

          Az igaz és a hamis egyház ismertetőjegyei konkrét módon vannak leírva.

A Tarcal-Tordai Hitvallás (az 1562. évi Tarcali Zsinat és az 1563. évi Tordai Zsinat hitvallása)

Mindig volt és mindig lesz egyház, amelyen kívül nincs üdvösség. Egy Isten van, egy Krisztus, akkor egy egyház is! …

Konkrét leírások egyházi szolgák ordinációjára, a bűnvallásra, gyülekezetből kizárásra, visszafogadásra, házasságkötésre…

Aktualitása: Nagyon precízen átgondolták a külföldön felvetődött gondolatokat, és a magyar helyzethez igazították, mi mit teszünk? Átvesszük Klaus Douglas, Bill Hybells, Rick Warren és társai módszerét gondolkozás nélkül, vagy tekintettel vagyunk saját örökségünkre is?

A német Hitvalló Egyház Bármeni Teológiai Nyilatkozata

„3. A keresztyén egyház olyan testvérekből álló közösség, amelyben Jézus Krisztus az igében és a szentségekben jelenlevő Úrként cselekszik. Mint a kegyelemben részesült bűnösök egyházának az a feladata, hogy hitével is és engedelmességével is, igehirdetésével is, de életformájával is a bűnös világban arról tegyen tanúbizonyságot, hogy egyedül Jézus Krisztus tulajdona az ő vigasztalásából és az ő irányítása szerint él, és akar is élni, várva az Ő újra megjelenését.

6. Az egyháznak az a feladata, és szabadsága is ebben gyökerezik, hogy Krisztus helyett, az ő tetteinek és beszédének szolgálatában állva, hirdesse minden népnek a prédikáció és a szentségek által az Isten szabad kegyelméről szóló üzenetet.”

Krisztus jelenlévő Úrként cselekszik! Rajtunk keresztül cselekszik! Nem csak önmagába kell fordulnia az egyháznak, hanem a kívülállók felé is!

---

[1] A Délpesti Református Egyházmegye Lelkészi Munkaközösségének 2007. május 21-én, Tápiószelén tartott előadás szerkesztett változata.

[2] A Magyarországi Református Egyház hitvallási iratai. MRE Kálvin János Kiadója Bp. 2006. 141. p.

[3] U.o. 141. p.

[4] Baszileiosz: A Szentlélekről 27: „Az íratlan hagyomány értelme ez: a tanítás felületes megismerése nehogy megvetést váltson ki sokakban a megszokottság következtében. Más ugyanis a dogma és más az igehirdetés. Amarról hallgatni kell, emennek viszont a nyilvánosság előtt kell végbemennie.” – Fordította: Vanyó László In: Ókeresztény Írók 6. A kappadókiai atyák. 146-147. p. Sorozatszerkesztő: Vanyó László. Szent István Társulat Bp. 1983.

[5] Nagy Ferenc – Diós István: Hitvallás szócikke. In: Magyar Katolikus Lexikon IV. 883-888. p. 

[6] Szűcs: Dogmatikai prolegomena. 6. p.

[7] Szókratész: Egyháztörténet V. 10. Lásd: In: Ókereresztény Írók 9. Fordította: Baán István. Sorozatszerkesztő: Vanyó László. Szent István Társulat Bp. 1984.

[8] Török István: Dogmatika, 391-392. p.

[9] Sebestyén Jenő: Református dogmatika, Ekkléziológia , 88-89. p.