3 Mózes 2.

Miért mutat be valaki áldozatot?

-                     Valamit el akar érni Istennél? Biztosítani akarja saját jólétét, a föld termését, munkája hozamát? A pogány „adok, hogy adj” (Do, ut des) alapelv működik itt is?

-                     Eteti az Istent? A teremtmény gondoskodik Teremtőjéről?

-                     Vagy tudom, hogy minden az Istené, s én megköszönöm Neki, hogy gondoskodik rólam?! Hálát adok az Úr jóságáért, megemlékezem Róla.

Az Úr gondoskodik az övéiről. Rólad is! Te se felejts el megemlékezni az Ő jóságáról. Az istenfélő ember ételáldozata ebből a hálából fakad. Nem kívánja az Úr elvenni az egészet, csak az első zsengét, csak a legjavát – ami méltó hozzá, és, ami emlékeztet minket arra, hogy kitől is kaptuk mindezt! Nem is kell elégetni az egészet, hanem az áldozatra szántnak is csak az emlékeztető részét, ami emlékezteti az Urat a mi hálánkra.

Kovász és méz, vagy gyümölcsszirup nélkül kell felajánlani az ételáldozatot. Nem azért, mert az Úr allergiás rá; hanem semmi romlandót nem lehet odavinni, csak romolhatatlant, mert az illik az Örökkévalóhoz. Ezt erősíti az a kiegészítés, hogy sót lehet tenni az ételáldozatra. Ezzel annak nem csak az ízét javították, és az értékét növelték; hanem a tartósságát is. A só ugyanis tartósít, konzervál.

Ennek az áldozatnak a héber neve minchah – ételáldozat. A hozzávalók a liszt és az olaj – a kor alapvető élelmiszerei. Az Úr szolgálatában álló papok javadalma jórészt ebből az áldozatból adódott. A papoknak fontos volt, hogy a nép hálás legyen Istennek, és saját javaiból, amivel az Úr a népről gondoskodott, megadja az Úrnak és papjainak az Őket megillető részt.

Ezt az áldozatot rendszeresen mutatták be másfajta áldozatokkal együtt. Az égő- és véres-áldozatoknak gyakori velejárója volt (4Móz 15,1-16). 

Dr Sándor Balázs