Ebben a fejezetben pedig azt láthatjuk, hogy mi
történik akkor, ha az ember a saját belátása szerint cselekszik – az Úr
útmutatása, vagy a vezető rendelkezése nélkül. Hányszor gondoljuk mi is úgy,
hogy hallottunk már elég parancsot, most már magunk is boldogulunk… Hány ember
rohan úgy a vesztébe, hogy azt mondja: „Én tudom, mit teszek!”, vagy „Ezt én
tudom a legjobban, ne szóljon bele senki!” – aztán kiderül, hogy jobb lett
volna megkérdezni, hasznosabb lett volna várni!
Ez történt Nádábbal és Abihúval is. Tudták, hogy áldozatot
kell bemutatni az Úrnak; tudták, hogy ez az ő feladatuk; tudták azt is, hogyan
kell bemutatni azt az áldozatot… Vagy mégsem? Idegen tüzet vittek az Úr
oltárára, halálos vétket követtek el. Az előző fejezetben maga az Úr adott
tüzet az oltárra, most ők mégis maguk viszik a saját tüzüket oda az áldozathoz.
Amikor az Úr előtted jár, megismerteti veled Magát, mindent megad neked ahhoz,
hogy Őt illendően tisztelni tudd – s te mégis a „magad módján”, a saját
tüzeddel akarod Őt imádni, akkor ott nagy baj van! Ha csak azt mondogatod
magadban: „Én már csak ilyen vagyok, ha Isten szeret, fogadjon el engem
ilyennek…”. Csakhogy nem ez a teremtési rend! Nem Istennek kell hozzád
alkalmazkodnia, hanem neked kell Hozzá igazítanod az életedet!
Miért kellett ennek a két fiatalnak meghalnia
tudatlansága miatt? Azt mondja az Úr Mózes által: „A hozzám közelállókon mutatom meg, hogy szent
vagyok, és az egész nép előtt, hogy dicsőséges vagyok!” (3Móz 10,3).
A legszentebbnek az Úrhoz legközelebb állnak kell lennie! Ezért kezdődik az
ítélet is az Isten háza népén (1Pt 4,17), s ezért félelmetes még belegondolni
is abba, hogy mi történik a többiekkel? Az Úr tüze nem csak ünnepélyesen tudja
az áldozatot elfogadni, hanem a vétket is meg tudja büntetni! Te az Úr tüzét
hogyan ismered? Áldozataid elfogadásáért jön, vagy bűneid miatt emésztő tűzként
közeledik hozzád?
Az Úr haragja és büntetése miatt elszenvedett
vereségért nem gyászolhatnak az Úr szolgálatában állók! Áron nem sirathatja meg
fiait, Eleázár és Itámár nem kesereghetnek testvéreik miatt! Ők az Úrral kell,
hogy azonosuljanak, nem pedig a vétekkel! Mi kivel azonosulunk? A bűnt gyűlölő
és megbüntető Istennel értünk egyet; vagy a bűn után vágyakozunk?
Isten nem hagyja bizonytalanságban szolgáit, hanem rendelkezéseket
ad arra vonatkozóan, hogy az áldozatot bemutató papoknak hogyan kell
viselkedniük. Józannak kell lennie annak, aki az Úr szolgálatában áll, hogy meg
tudja ítélni mi a helyes és mi a helytelen. A józanság ma is rendkívül fontos a
hívő ember számára, mert oly hamar elhomályosítja elménket az előítélet: úgy
érezzük, van, akinek mindent szabad, másoknak pedig semmit – a legrosszabb ezt
Isten nevében, s ráadásul a hit alapján tenni: a hívő lophat, csalhat,
paráználkodhat, hazudhat; de a hitetlen nem…
Mózest is megkísérti, hogy Áront számon kérje a saját
elgondolása szerint: miért nem fogyasztották el az előírás szerint a nekik járó
részt az áldozatból? A válasz logikus: aki vétket követ el, nem ehet a
vétekáldozatból – Áron háza pedig vétkezett, ezért nem ették meg a részüket,
hanem hagyták elégni. Nagy hibája az egy vezetőnek, ha nem képes meghallgatni a
rábízottakat. Mózes meghallgatta Áront és egyetértett vele! Nekünk is oda kell
figyelnünk egymásra is, nem lehetünk kegyetlenül az Úr kegyes szolgái…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése