PLAKÁT ARCOK – PLAKÁT HARCOK

 Leszaggatott, elcsúfított, összefestett, meggyalázott arcok hirdetik az országban, hogy háború van. Nem éles lőszert használnak, és nem szemtől szemben, sőt még csak lesből sem, hanem sunyi módon akkor, amikor senki nem látja a támadást – úgyis csak az eredmény számít: a károkozás, a lejáratás.

Nyilván, aki beszállt ebbe a harcba, az előre számolt ezzel. Felkészült rá – sőt várja is, hogy na, miként reagálnak az én önreklámomra. Kérdés, hogy fel lehet-e erre készülni. Lelkileg el lehet-e hordozni ilyen megaláztatásokat – főleg azoktól, akiket egy ilyen hadjárat után képviselni kell, az érdekeiket szem előtt illik tartani… Vagy éppen ebből fakad az a furcsa életérzés, hogy a kampány egy hónapjában el akarják velünk hitetni: fontosak vagyunk – aztán négy évig a többség felé sem néz a választóinak…

Nem is ez a legnagyobb baj ezzel az idei kampánnyal, mert azt már megszoktuk, hogy ez minden negyedik évben így zajlik. Hanem az a feltűnő, hogy az idei plakátháborúban a korábbiaknál is nagyobb szerep jutott az arcoknak! A párt neve és logója mellett a miniszterelnök jelölt, valamint a képviselő jelölt arca virít a plakátok 90%-án. Ha cipőt akar valaki eladni, akkor nem a cipőboltot és az eladót teszi a plakátra… A kereskedelmi reklámok elitjei már-már túljutni látszanak az öncélú reklámokon, amikor vagy az eladni kívánt tárgy kerül a középpontba, vagy a vágy felkeltéséért követnek el mindent a szakemberek. Lehet ugyanis látni értéket hirdető reklámokat, amikor egy reklámnak mondanivalója van a társadalom egészére nézve…

Pedig az Országgyűlési Választások kampányának éppen erről a mondanivalóról kellene szólnia, a képviselt értékeket kellene hirdetnie – nem pedig a politikust állítani a középpontba. De valószínűleg ez nem pusztán arról szól, hogy már nincsenek programok, hanem annak is a jele: a politikában már nincsenek igazi értékek!