„Szomjúhozom” (Jn 19,28)

Jézus ezt akkor mondja, amikor élete „célhoz ért” (passzív perfekt indicativus – kifejezi azt, ami már megtörtént), amikor mindazt, amit az Atya rábízott azt „véghezvitte” (passzív aorisztosz coniuctivus – hangsúlyozza a célt, ami hirtelen be fog következni). A mi Urunk „a már megtörtént és a még hátralévő isteni elrendelések, az Írás által előre bejelentett események között van halála előtti pillanatban is, nem pedig az emberi önkénynek vagy a természeti folyamatoknak alárendelve” (Bolyki). Kizárólag a mennyei Atyának van alárendelve, ezért minden evilágitól szabad! Jézus halálával erre hív minket is: szabaduljunk fel e világ hatalmasságai alól: a Sátán, a bűn és saját vágyaink alól…

Jézus szomjas: ez a megkorbácsolás után keresztre feszített embernél érthető – sok vért vesztett a tűző napon, pótolnia kell a folyadékot. Mégis megdöbbentő, hogy szomjasan hal meg, aki az élet vizét adja (Jn 4,14), és inni ad a szomjazónak (Jn 7,37). Mégis tudatában van annak, tehát nem ösztöneinek engedve cselekszik, hogy neki ki kell innia azt a poharat, amelyet az Atya adott neki (Jn 18,11). Ezért Ő sokkal inkább az Atya akaratának cselekvésére szomjazik (Jn 4,34)! Nekünk is az Atya akaratát kell keresnünk, ha Jézust akarjuk követni!

Beteljesedik az Írás: Zsolt 22,16: „Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem ínyemhez tapadt”; s a Zsolt 69,22: „Ételembe epét kevertek, szomjúságomban esettel itattak”. A szenvedő igaz így maga Jézus Krisztus lesz, s az Ő szenvedésében nyeri el az értelmét minden szenvedés, amely az igazakat éri. A világ szereti megkerülni a halált. Nagypénteken is inkább dolgozik, hogy húsvétkor ünnepelhessen – csakhogy halál nélkül nincs feltámadás, nagypéntek nélkül nincs húsvét!

A katonák italából, a borecetből (latinul: posca) kínálják meg Jézust, amit elfogad. A frissítőből iszik, ami a szenvedések meghosszabbítását, még teljesebb átélését segítik, de a mirhás bort, ami kábító ital volt, azt elutasította (Mk 15,23) – Ő nem látszat megváltást kínál, hanem valóságos szabadulást! Jánosnál a katonák nem nádra tűzik a szivacsot, hanem izsópra, ami emlékeztet arra, hogy a pászkabárány vérét izsóppal kenték az ajtófélfára – így a szabadulás szimbóluma. De emlékeztet a tisztulási szertartásokra is: a poklos tisztulási rítusára (3Móz 14), ahol szintén izsópot használnak – s így a tisztulás jelképe is! Jézus a kereszten amit tesz, értünk teszi: miattunk utasít vissza és fogad el dolgokat… Becsüljük meg az Ő útmutatását, hogy mi is utat mutathassunk másoknak!

A mi szomjúságunk sem a világ kínálta megelégülésre, élvezetekre kell, hogy irányuljon, hanem az Atya akaratának cselekvésére. Ezért mondja Jézus a Hegyi Beszédben: „Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek” (Mt 5,6). Az Isten igazságára kell szomjaznunk, hogy megelégedettséget nyerhessünk. S Jézus szomjúságában is nekünk ad példát, akármit ne fogadjunk el! De, ha Isten csillapítja kijelentésével, azok beteljesülésével a mi szomjúságunkat, akkor azt fogadjuk el – mert akkor boldogok vagyunk, akkor helyünk van az Ő szentjei között!