2014. június 4., szerda

Ezt a Bibliafordítást elfogadom – azt nem!



Bibliafordítási monopólium?

Történelmi örökségként kezdettől fogva küzdött a Krisztus egyháza azzal a nehézséggel, hogy a szent iratok mely kéziratát, fordítását, kiadását tekintheti hitelesnek, hasznosnak, s papjai és hívei által használhatónak. Ez az első századokban úgy merült fel, hogy a héber Biblia mely görög nyelvű fordítása a hiteles. Ezt eldöntötte a használat, s a Krisztusra utaló számos fordításbeli sajátosság, ami mind a mai napig nyomon követhető az Újszövetség ószövetségi idézeteiben. Később viszont már a latin, szír, kopt, örmény fordításokkal kapcsolatban igény volt az eredeti héber szövegből való fordítás, szemben a Septuaginta alapján készült fordításokkal. Nyugat-Európában a latin fordítások közül a Vulgata vált általánosan elfogadottá. Ezt a Tridenti Zsinat 1546. április 8.-i ülésén jogilag is rögzítette:
Ha pedig valaki a könyveket egészükben összes részeikkel úgy, ahogyan a katolikus Egyházban azokat olvasni szokták, és az ősi latin „Vulgata” kiadásban benne vannak, nem fogadja el szent és kánoni könyveknek, és az előbb mondott hagyományokat tudva és megfontoltan megveti: legyen kiközösítve.
Tridenti Zsinat Határozata a szent könyvek és a hagyományok elfogadásáról. DH 1504.
Ezenfelül ugyanezen szentséges zsinat, meggondolván, hogy nem kevés hasznot hozhat az Isten Egyházának, ha köztudomásúvá válna, hogy a szent könyvek összes, széles körben használt latin kiadásai közül melyet kell hitelesnek tartanunk, megállapítja és kinyilvánítja, hogy ezt az ősi Vulgata-kiadást, amely annyi évszázad hosszú használata során az Egyházban már bevált, a nyilvános felolvasásokban, vitákban, igehirdetésben és magyarázatokban hitelesnek kell elfogadni, és hogy senki se merje azt bármilyen ürüggyel elvetni vagy előítélettel illetni.
Tridenti Zsinat Határozata a szentírási könyvek „Vulgata” kiadásáról és a Szentírás magyarázatának módjáról. DH 1506.
Jelenleg a Római Katolikus Egyházon kívül én Oroszországról tudom, hogy az ottani Orthodox Egyház ugyanígy kanonizálta a saját fordítását.
Most viszont arról értesülhettünk, hogy Zsinatunk a következő határozatot hozta:
A Zsinat, hivatkozva az Egyház alkotmányáról és kormányzatáról szóló törvény 133. § h. pontjára, megállapítja, hogy istentiszteleti, liturgiai használatra és az egyéni csendesség pillanataira az 1908-ban megjelent revideált Károli fordítás mellett, 2015. január 1-jétől a 2014-ben megjelent revideált új fordítású Szentírást fogadja el. Az MRE a Szentírás szövegének gondozását továbbra is a Magyar Bibliatársulat keretein belül, a testvéregyházakkal együttműködve végzi. 
A ZSINAT HATÁROZATA A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZBAN HASZNÁLATOS HIVATALOS BIBLIAFORDÍTÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL. ZS. - 345/2014.04.24.
Mit jelent ez? Csak egy ajánlás, vagy egy irányelv? Esetleg kötelező előírás? Tanbeli önvédelem megnyilvánulása? Monopólium biztosítása a liturgiában?  A gazdasági verseny és a korrupció kizárása egyházunkból?
A szöveg magáért beszél! A lényeg a Magyar Bibliatársulat lehet, mert egyébként miért kellett őket egy ilyen határozatba belekeverni?
Vajon mi a következménye? Vegyük az ideális példát: mindenki kötelességtudóan teljesíti a Zsinat határozatát… Nem hangzik el többet szószékről, vagy úrasztalától sem Komáromi Csipkés György, sem Pesti Mizsér Gábor, sem Czeglédi Sándor, sem Ravasz László, sem Kecskeméthy István fordításában egyetlen ige sem. Sőt „az egyéni csendesség pillanataira” is csak az 1908-as Károlit és a 2014-es Új fordítást fogadja el a Zsinat. Nem használható más kiadású Károli és nem fogadható el az Új fordítás korábbi verziója sem! Hihetetlen lelki elszegényedés, szűklátókörűség és szűkkeblűség, pusztán a favorizált Kiadó garantált haszna érdekében?
Mi a folytatás? Meg tud itt állni a Zsinat? Vagy amint hallani folytatja az Énekeskönyvvel és a Liturgiával. Azok is kötelezőek lesznek? Hová vezet ez? Kötelező liturgia, kötelező énekeskönyv, kötelező templomdíszítés, kötelező teológiai irányzat, kötelező kegyességi irányzat??? ...
Miért történhetett ez meg? Nem ismerik a hitvallásainkat, amelyek ezekben a kérdésekben szabadságot adnak a helyi gyülekezeteknek és az egyes hívőknek? Nem tanulták az egyház történetét? Nem tudják, hogy pont az ellenkező hatást érik el vele? Érdekcsoport hatalomérvényesítése? Ne legyen ott hiába az Egyházalkotmányban a 133. §?
Ezek után csak egy kérdésem van: Hogyan kerülhetett egyáltalán az MRE Egyházalkotmányába a 133. §?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése