Az Úr számára fontos, hogy népével
együtt ünnepeljen. Ezért nem csak egyszerűen ismertetni kell a néppel, hogy
mikor vannak az Úr ünnepei, aztán, aki akar ünnepel Vele, aki pedig nem akar,
az nem ünnepel – hanem „szent ünnepre
hívással” kell kihirdetni (2. vers)! Az idő múlásán túl, figyelni kellett
arra is, hogyan telik az idő – ez a negyedik teremtési nap meghatározott
rendje. Ezért van az, hogy az égitestek „meghatározó
jelei… az ünnepeknek, a napoknak és az esztendőknek” (ebben a sorrendben -
1Móz 1,14).
Az ünnepekről azt mondja az Úr, hogy
ezek Ő ünnepei! Nem a nép ünnepe, nem is Isten és az Ő népének közös ünnepe;
hanem az Úr ünnepei! Ennek megfelelően az Úr nem csak azt mondja meg, hogy
mikor kell ezeket megünnepelni, hanem azt is, hogy pontosan mit is ünnepelnek,
s kik és hogyan ünnepeljék meg. Nem emberi hagyomány, nem emberi döntés, nem is
megváltoztatható gyakorlat – hanem az Úr változhatatlan akarata szerint való
rendelkezés vonatkozik rá! Ezért fontos nekünk, keresztyéneknek is megértenünk,
hogy melyik ószövetségi ünnep minek felel meg az újszövetségi üdvtörténeti
események és ünnepek vonatkozásában.
Az első a sorban hetente ismétlődő
ünnep: a szombat! A jelentésében és tartalmában a nyugalmat hordozó nap a
keresztyéneknél Krisztus hetenkénti feltámadás ünnepe: a vasárnap. Az Úr most a
teljes nyugalmat emeli ki a szombat kapcsán, mert azt mondja: „az Úrtól rendelt pihenőnap legyen az
mindenütt, ahol laktok” (3. vers). Ez nem a mindenkori hatalom döntésén
múlik, hogy a hetedik napon tartasz-e pihenőnapot, nem is a gazdasági
helyzeteden, még csak nem is a lakóhelyeden, hogy olyanok között laksz-e, akik
tartanak pihenőnapot – nem, ez az Úrtól rendelt pihenőnap!
A páska
(Niszán 14.) – Az Ószövetségben az Egyiptomból való szabadulás ünnepe. Lényegét
tekintve a megváltásról szól! Az Újszövetség népének a mi páskabárányunk
feláldoztatásáról, Jézus kereszthaláláról szól – nagypénteknek feleltethető meg.
A kovásztalan
kenyerek ünnepe (Niszán 15-21.) – Szintén az Exodushoz kapcsolódik, oly
módon, hogy a sietve távozó nép kovász nélkül ette kenyerét, miután az Izrael
elsőszülöttei megmenekültek. Lényege a megszentelődésről szól. Krisztus teste a
sírban nem látott rothadást – nagyszombatnak feleltethető meg.
Az első
kéve bemutatása (Niszán 16.) – az árpaaratás kezdetének hálaadó ünnepe. Az
új életet és a feltámadást hirdeti. Krisztus feltámadása a halottak közül,
halála harmadnapján ekkorra esik, s őt nevezi az apostol is a halottak első
zsengéjének (1Kor 15,20) – húsvétnak feleltethető meg.
Az aratási
hálaadó ünnep, vagy hetek ünnepe (Sziván 6.) – a búzaaratás kezdetésnek
hálaadó ünnepe. A learatott gabonából készült kenyér bemutatása is a templomban.
Később a Sínai-hegyen történt törvényadás ünnepe is lett. Lényege az Istennel
kötött szövetség megélése. Az Újszövetségben a Lélek kitöltetése és az Egyház
születésnapja kötődik ehhez a naphoz – pünkösdnek feleltethető meg.
A kürtzengés
ünnepe, vagyis a hetedik hónap első napja (Tisri 1.) – a szent hetedik
hónap kezdete, az elengedés, elszámolás és új kezdet ünnepe. Ez lett a zsidó
újév napja. Megfeleltethető az újévnek, de adventnek is: a Krisztus
visszajövetelének várásával.
A nagy
engesztelési ünnep (Tisri 10.) – Minden bűn eltörlésének ideje, amikor a
főpap bemehetett a szentek-szentjébe és engesztelést végzett a népért. A
végidők nagy ítéletére és a hívek bűneinek végleges elengedésére mutat előre.
A sátoros
ünnep (Tisri 15-21.) – A pusztai vándorlás emlékünnepe, s az őszi
betakarításért való hálaadó ünnep. Előre mutat Isten Országára, amikor az Úr az
Ő népével lakik majd!
A leírásból látjuk, hogy a
munkától való tartózkodás, az áldozatok rendje és a szent összegyülekezés
kihangsúlyozása fontos ebben az ünnepi naptárban. Tudjuk-e így számon tartani
az ünnepeket: mit teszünk benne az Úrért!?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése