Az ősz az elmúlásról beszél nekünk. S ilyenkor mi,
élők emlékezünk. Emlékezünk október 6-án az aradi vértanúkra; október 23-án
1956 eseményeire, és 1989 hőseire; november 4-én ’56 mártírjaira… November
elején pedig hallottjainkra. Ilyenkor a temetők megtelnek élettel.
Mivel sokan, és sokfélék vagyunk, ezért az október
végi, november eleji ünnepek között is más-más helyre tesszük a hangsúlyt. Vannak,
akiknek a legtöbbet a helloween jelent. Ők álarcokkal, rémisztő töklámpásokkal,
partikkal, édességért házaló gyermekekkel múlatják ilyenkor az időt. S talán
emlékeznek az ősi kelta újévre, amikor az elhaltak lelkei ezen a napon
visszatérhettek a földre kísérteni. Mások, főleg katolikus keresztények a
Mindenszentek ünnepét és a Halottak napját tartják ezekben a napokban. Ők
elmennek elhunyt szeretteik sírjához, virágot, koszorút visznek, gyertyát
gyújtanak, imádkoznak; ha nem csak a külsőségeket tartják, akkor alamizsnát is
osztanak, vagy misét esetleg búcsút kérnek szerettük lelki üdvéért, hogy
elősegítsék tisztulásukat. Ismét mások, főleg protestáns keresztyének szintén elmennek
a temetőkbe virágokat, koszorút vinni, de emlékeznek is az előttünk járt
nemzedékekre, nem csak családtagokra, hanem hitük hőseire, a reformátorokra:
Luther Mártonra, Kálvin Jánosra is. Felelevenítik
tudásukat arról, hogy miről is szólt eredetileg a reformáció, s hogyan lehet
annak ma megfelelni.
Mindegy milyen külsőségek közepette szembesülünk az elmúlás tényével –
de tegyük azt tudatosan, ne tudatlanul! Bárhogyan is emlékezünk tudatosítsuk
saját magunkban és a mellettünk álló szeretteinkben, hogy amit teszünk, azt nem
önmagunkért tesszük, hanem az ősökért. Ne a tömeget kövessük szokásainkkal, ne
divatokat utánozzunk, hanem emlékezzünk elhunyt szeretteinkhez méltó módon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése